Citromhéj kiváltása gyömbérrel
Valamikor nagymama azt mutatta, hogy a sütemények tésztájába belereszeli fél citrom héját. Mivel újabban sok rosszat olvastam a citromhéj vegyszerezésével kapcsolatban, rászoktam arra, hogy a citromhéjat kevés őrölt gyömbérrel helyettesítem. Az aroma nem összetéveszthető, de hasonló karakterű.
Bors kiváltása borsfűvel
Olyan ételekbe, amikbe fűszerként bors illik, gyakran fele-fele arányban teszem az igazi borsot a borsfűvel. Utóbbi sokkal kevésbé irritáló fűszer. Vannak olyan esetek is, pl. húsleves, húsos-rizses töltelékkel töltött vagy rakott ételek, amelyekbe csak a borsfűből teszek. A tartármártáshoz viszont csak igazi borsot.
Majonéz keverése
A majonéz előállítása kényes művelet. Ha nem vigyáz az ember, "összefut", azaz a tojás helyett az olaj válik hordozó közeggé, és ilyenkor állás közben külön is válik. A leírások mindig úgy szólnak, hogy az elején csak cseppenként adagoljuk az olajat a tojássárgába, aztán egyre gyorsabban lehet. Az én tapasztalatom majdnem ellentétes: először nem szokott gond lenni, hanem amikor már sok olaj van benne, és egyre keményebbé válik a majonéz, olyankor hajlamos összefutni. Éppen ezért úgy kezdem, hogy megsózom a tojássárgát, teszek hozzá egy kevés citromlevet, aztán, ha látom, hogy már sűrűsödik, de még szaporítani szeretném, újabb citromlével meghígítom, jól átkeverem a további olaj adagolása előtt. Ilyen módon még sohasem futott össze a majonézem.
Vajasméz
Ha már szóba került a majonéz, megemlékeznék gyermekkorom egyik kedvencéről, amelynek előállítása nagyon hasonló.
A vajat (kocka-margarin is megfelel) magasabb hőmérsékleten hagyni kell meglágyulni. Először önmagában tanácsos a keverést elkezdeni, aztán apránként csurgatni bele a mézet folyamatos, intenzív keverés közben. Kellő kitartással sima, kemény állagú krém lesz belőle, amely aztán kenyérre vagy kalácsra alkalmazva töltheti be funkcióját. A majonézhez hasonlóan ez is hajlamos az összefutásra.
A keverék ízhatása (szerény véleményem szerint) meghaladja a vajazott kenyérre csurgatott mézét, és további előnye, hogy nem csörgedezik le a szelet szélein.
Paradicsomleves sajtgaluskával
Vannak ízek, amiket az ember gyermekkorából hoz magával, és megrökönyödik, ha az illető étel másféle változatával találkozik. Ezek közé tartozik számomra a paradicsomleves, amelyet nagymama mindig sajtgaluska betéttel főzött. Aki nem ismerné így, annak jó szívvel ajánlom kipróbálásra. A sajtgaluskához 2 dkg vajon 2 dgk lisztet megfuttatunk, feleresztjük egy deci tejjel, jó sűrűre főzzük, belekeverünk 6 dkg reszelt sajtot, aztán, ha annyira kihűlt, hogy nem kapja össze, 1 tojást.
Apróság, de pl. a paradicsomleves esetében is aktuális; ha levesbe egész vöröshagymát főzök, azt hegyes késsel körbe szoktam szurkálni, hogy könnyebben kifőjön az íze.
Daramorzsa kukoricadarából
A kukorica eleve édeskésebb ízű, ezért kevesebb cukor, vagy egyéb ízesítő is elég. És gyönyörű sárga tőle az étek. Viszont nehezebben puhul meg, mint a búzadara, ezért előfőzöm. 1,2 l tejet felforralok, keverés közben belecsurgatok egy zacskó kukoricadarát, és addig tartom a tűzön, amíg az odakozmálás veszélye még nem fenyegeti. Aztán vagy kevergetni kell, amíg kihűl, vagy utána összetörni, mintha főtt krumpli lenne. Belekeverek 4 tojássárgát, 1,5 dl olajat, 2 dl tejfölt, egy késhegynyi szódabikarbónát, és a tojások habját. Teflonos tepsiben forró sütőbe teszem, és először kb. 20 perc múlva forgatom meg falapáttal, utána 10 percenként még kétszer. Mi porcukorral és szamócadzsemmel esszük, de ez megint csak megszokás kérdése.
Rakott krumpli pasztinákkal
A pasztinák remekül ízesíti a krumplit. Kb. 2/3 rész krumpli, 1/3 rész pasztinákot ajánlok, de ez ízléstől függően akár változhat is. Rétegbe rakással nem szívesen vesződöm; a hajában főtt krumplit olyanformára aprítom, mint ami a gulyáslevesbe kerül, a pasztinákot inkább kicsit kisebbre, aztán vagy mikrosütőben, vagy gőzben előpuhítom. Összekeverve három részletben szoktam kizsírozott, morzsázott tepsube tenni, a rétegek közé reszelt sajt kerül, amelynek fele füstölt. A tetejére pedig fehérmártást öntök, amiben van ételízesítő, meg egy kevés kurkuma.
Sütőben összepirítom. Igen jól illik utána egy(!) pohár vörösbor.
Párolás, puhítás, melegítés
Kétféle eszközt próbálgatok, melyik milyen anyagokhoz, és milyen műveletekhez előnyös. Az egyik a mikrohullámú sütö, a másik a gőzölős fazék (amelyiknek belső lyukacsos betétje van). A mikrosütő ételek felmelegítéséhez szinte utolérhetetlen, De a melegítési mód miatt az étel felülete abban is kiszáradhat. Elég bonyolult úgy mellétenni vizet, hogy optimális gőzfejlődést kapjunk anélkül, hogy az étel elázna. Tehát pl. megszikkadt főtt tésztát előnyös lehet a gőzölős fazékban melegíteni.
Darabolt zöldségek esetében mikrosütőben időnként át kell keverni az egyenletes puhulás érdekében. Kimosódás gyakorlatilag nincs. A gőzfazékban a gőz jobban átjárja a nyersanyagot - feltéve, hogy nem pakoltunk túl sokat bele. Hátránya, hogy a zöldség felületéről a lecsapódó gőz is kiold valamennyi anyagot, ha nem is annyit, mint ha hagyományosan, vízben főznénk meg.
A gőzölős fazék legerősebb oldala a gombócfőzés. Soha olyan könnyű és finom zsemlegombócot nem sikerült a hagyományos úton előállítani, mint így. Próbáltam mikrosütőben is, de ott éppen ennél az ételnél tapasztaltam leginkább a kiszáradás kellemetlen jelenségét. Gőzben a felülete éppen annyira nedvesedik, hogy a tágulást is optimálisan követni tudja. Márpedig alaposan megnőttek - azt a receptváltozatot használtam, hogy a zsemlekockákat sűrűbb galuskatésztába kevertem, és élesztőt is tettem bele.
Zsemlemorzsás gombóc
Az előzőhöz kapcsolódik. Legutóbb éppen nem volt megfelelő alapanyag zsemlegombóchoz. Pedig ilyen jellegű köretet terveztem.
Megpirítottam 10 dkg zsemlemorzsát - mintha túrógombóc alá készülne. Tettem még hozzá két evőkanálnyi búzakorpát, 70 dkg lisztet, két deka élesztőt, 1,5 dl tejfölt, és annyi langyos vizet, hogy keményebb kelt tésztát kapjak. Kelés után öregebb dió méretű gombócokká formáltam, és a gőzölős fazékban kifőztem.
Szerintem kevesebb vele a pepecs, mint a zsemlegombóccal; az íze hasonló.
Spenót
Kertészkedési okokból a "spenótot" a kerti labodából szoktam főzni. És többnyire úgy, hogy teszek hozzá csalánt is. A csalánnak speciális, elég erős aromája van, tehát tisztán abból nem ajánlom a főzeléket. De egy kevés előnyösen fűszerezi.
Az írás első változatához képest újabb, melegebb helyen lakom. Itt megterem az új-zélandi spenót is. Ez szintén alkalmas a hagyományos spenót kiváltására; olyankor szedhető, amikor az már nem terem meg.
Kerti zsázsa
Aki még nem próbálta, annak tudom ajánlani. Igénytelen növény, kora tavasszal vethető, de balkonládában, vagy lakáson belül is lehet nevelni. Könnyen csírázik. A retek rokona, az íze is ahhoz hasonló. A fiatal növénykéket vajas/margarinos kenyérre aprítva, vagy bármihez, amihez retket is szoktunk lehet fogyasztani.
Stíriai talkedlimetélt
A stíriai metélt a receptkönyv szerint túróval lazított vastag metélt tésztából készül. Ínyenc lévén eredetiben is úgy szoktam, hogy a metélt körüli habos keverékhez is teszek túrót. De törtem a fejem, hogyan lehetne a tésztából viszont kispórolni. A megoldás: talkedlitésztát keverek, és serpenyőben 0,5 cm vastag korongokat sütök belőle. Aztán ezeket fölmetélem akkorára, amekkora a vastagsága. Az így nyert "nudlik" finom, könnyű tészta, tehát nem hiányzik belőle a túró. És a felülete kicsit pirult, ami egyébként is előnyös ízhatás az étekben. Tehát ezen talkedlimetélt köré készítek finomra tört túróból, tojássárga, tejföl, cukor, vanília, mazsola, és a tojások habja hozzáadásával öntetet, könnyedén összekeverem, és sütőben kihevítem.
Cukkini
A fiatal cukkini íze annyira semleges, hogy különösebb feltűnés nélkül hozzá lehet keverni különféle ételekhez egy keveset. Próbáltam lecsóba, uborkasalátába, rántottába, kelkáposztafőzelékbe.
A szezonvégi példányokat pedig hagyom nagyra megnőni. Amikor már félérett, a húsa sárgásabb, és édeskés lesz. Ilyen állapotában tölteni szoktuk. Arasznyi darabokra vágjuk, kimagozzuk, a végeket egyenesre vágjuk, hogy megálljon rajta. A héja marad. Ezeket a csöveket néhány percre kuktába téve előpuhítjuk, aztán az aljukat alufóliába csomagoljuk és megtöltjük darált hús és rizs keverékével Fűszerként bőségesen kerül bele borsfű. Tepsibe állítva megsütjük, tejfölözve fogyasztjuk.
A vékony, töltésre kevésbé alkalmas alakú példányokból hasonló elven rakottas készül; alul-felül cukkiniszeletek - ebben az esetben hámozva - középen rizs és darált hús.
2012. július 3., kedd
2012. június 25., hétfő
A tehénlepényektől a bíborszínű naplementékig
Vulkáni termékek és mindaz, ami belőlük következik
A vulkánok születésénél láttuk, hogy a magma a földkéreg egy részének megolvadásával keletkezik. Ez különféle lemeztektonikai eseményekhez kapcsolódhat. Az óceáni hátságok olyan vonalak, ahol a mélyből felfelé törő anyag kétfelé válva szétterül. Tehát az óceánok aljának anyaga egységes minőségű, csak a hátságtól távolodva egyre idősebb. A hátságok a feláramlás miatt gyakori helyei a felszíni vulkánosságnak. A magma tisztán az óceáni jellegű kéreglemez anyagából képződik. Jellemzőik: alacsony kovasavtartalom, nagy sűrűség, sötét szín, magas olvadáspont. A mélyből felemelkedő anyag gáztartalma viszonylag alacsony, és a gázok a kis viszkozitás következtében könnyen ki is szabadulnak belőle. Az ilyen eredetű lávák a bazaltok.
A bazaltos vulkánok kitöréseire jellemző, hogy a láva nyugodtan ömlik a felszínre, és magas hőmérséklete, alacsony viszkozitása miatt messzire elfolyik, nagy felületen szétterül. Felülete ahogyan hűl, megbőrösödik, és a mozgás ezt a bőrt összegyűri. Így párhuzamosan futó ráncok alakulnak ki, amelyek ha ívet is alkotnak, egy nagy, sötét kötéltekercshez teszik hasonlóvá a láva megjelenését. Az ilyen felületű lávafolyást egy igen szép szóval jelölik: pahoehoe (hawaii eredetű, ahol a vulkánok gyakran szolgáltatnak ilyen lávát).
Megjegyzés: Hawaii alatt forró pont van, nem hátság, de a láva minősége hasonló.
A hosszúra nyúló lávafolyások külső része megdermed, és hőszigetelő réteget képez a belső állomány körül. Tehát a front felé az utánpótlás inkább egy belső csőben érkezik. Amikor a forrás elapad, a front még mozoghat tovább, ami azt eredményezheti, hogy a felsőbb szakaszon a csőből kifogy az anyag - barlang keletkezik a lávafolyam belsejében.
A bazalt-lávafolyam nem csak pahoehoe megjelenésű lehet. A másik típus szintén hawaii elnevezéssel bír: aa. Nyilván ezt mondták a bennszülöttek, amikor mezítláb ráléptek. Ilyenkor ugyanis a felületet a megszilárdult láva kisebb-nagyobb szilánkjai borítják, amelyek hegyesek, élesek, érdesek. A polinéziaiak inkább megkerülik. Az aa lávaár frontja általában magas, szabálytalan kőhányásnak tűnő, csak helyenként látszik az izzás, ahonnan éppen legördült egy nagyobb megszilárdult tömb.
Mivel a szigetelőréteg itt nem összefüggő szilárd anyag, az utánpótlás csökkenésével nem keletkezik alagút a belsejében, hanem a középső sáv elvékonyodik, amely körül a már megállapodott külső részek magaspart-szerűen csatornát képeznek. Lávaszínlőknek nevezik ezeket.
Hogy a bazaltos lávafolyam pahoehoe vagy aa típusú lesz, attól függ, hogy meddig kényszerítik a körülmények mozgásra. Ha a külső bőr megdermedése után már nem mozog, marad pahoehoe. Ha igen, a szilárd kéreg összemorzsolódik, és aa felszínt alkot. Általában a legforróbb, leghígabb lávák maradnak pahoehoe külleműek, minél viszkózusabb a láva, annál nagyobb a hajlama, hogy aa-ba váltson. És ez mindig egyirányú átalakulás.
Az egymás tetején végigfolyó és megszilárduló híg lávafolyások nagy kiterjedésű, kis lejtésű vulkánhegyeket építenek fel. Ezt a típust - mivel egy földre helyezett domború pajzsra emlékeztetnek - pajzsvulkánnak nevezik. Tipikus pajzsvulkánok Hawaii óriásai, de a Galapagos-szigeteken is ilyenek vannak.
A híg bazaltos lávából a gázok süvítő kifúvás formájában távoznak, ami a lökhajtásos repülőgépekére emlékeztető hangjelenséggel jár, és a lávát szökőkútszerűen a magasba fröcsköli. Ezek a lávaszökőkutak különösen éjszaka látványosak, és akár több száz m magasra is felspriccelhetnek.
Ha a láva nagyon hígan folyós, a gáz egészen apró cseppekre oszlatja, amelyek megdermedve Pelé könnyei néven ismertek (Pelé Hawaii tűzistennője). A cseppek elvékonyodó végei hosszú szálakká húzódnak, amelyek természetes eredetŰ kőzetgyapotot alkotnak, ez Pelé haja.
Ha a láva nem annyira híg, nem apró cseppek, hanem nagyobb foszlányok repülnek a levegőbe. Leérkezve szétterülnek, úgy néznek ki, mintha tehén pottyantotta volna el őket. Úgy is becézik, hogy tehénlepények. A kifúvási kürtő körül ezek nagy tömegben egymásba olvadnak, így alakítják ki a fröccskúpokat vagy fröccsgyűrűket.
Az ember a kőzeteket is osztályozza. De a természetben nem élesen elkülönülő skatulyák vannak, hanem többnyire folyamatos átmenetek. Tehát vannak olyan vulkánok, amelyeknek láváit még a bazaltok közé soroljuk, de mégis eltérnek a hawaii vagy izlandi típustól. Sűrűbben folyósak és/vagy gázdúsabbak. Az ilyen bazalt tipikus felszínre kerülési formája az ún. Stromboli-típusú kitörés, amit a Lipari-szigetek ismert, állandó működésű szigethegyéről neveztek el.
A Stromboli-működésre a gyakori, enyhe robbanásos gázfelszabadulás jellemző; olyan, mint egy pöfögő lekvár. A kilövellések a lávát szétoszlatják, a repülő darabkák eléggé kihűlnek ahhoz, hogy számottevő mértékben ne olvadjanak össze. A kiszórt anyag a kazánsalakhoz hasonlít, és a kürtő körül jellegzetes alakú kúpot képez. Néhány száz méter magasra szoktak legfeljebb nőni, alakjuk többnyire szabályos, mindig 33° rézsűszögű kúp aránylag nagy kráterrel, amelynek belső oldala is hasonló lejtésű.
Speciális eset, ha a kitörés víz jelenlétében történik - sekély tengerben, vagy tóban. A forró lávával érintkező víz erősebb gőzrobbanásokat vált ki, amelyek apróbbra tördelik a szemcséket, és távolabbra vetik a kürtőtől. Széles, lapos, tányérszerű tufagyűrű alakul ki, amelynek szemcsemérete finom.
Van egy vulkán Kenyában, amelynek lávája időnként egészen speciális összetételű. Annyira gazdag nátriumban, hogy inkább a mosószódára emlékeztet; igen alacsony hőmérsékletű (más lávákhoz képest), mégis alacsony viszkozitású. Az alacsony hőmérséklet viszont azzal jár, hogy igen hamar megdermed, és egészen szürreálisnak tűnő kúpokat alakít ki a kürtői körül. A neve Ol Doinyo Lengai; a masai törzs szent hegyként tiszteli.
Ha olyan helyen alakul ki vulkán, hogy a magma legalább részben szárazföldi típusű kőzetlemez anyagából képződik, akkor a láva nagyobb kovasavtartalmú, alacsonyabb olvadáspontú, világosabb, és viszkózusabb. Az ásványi összetétel szerint andezitnek, dácitnak, vagy riolitnak nevezik. Az ilyen magma gőzökben, gázokban is gazdagabb. Amikor a felszínre ér, és felszabadul a nyomás alól, a gáznemű anyagok hirtelen tágulása okozza a kitörések robbanásos jellegét. A robbanások különböző arányban szórják szét a friss láva darabjait, és a régebben felszínre került törmeléket. A nagyobb darabokat vulkáni bombáknak szokták nevezni - bár ők már nem robbannak - de akár tetemes méretűek is lehetnek, így károsak az egészségre. A valamivel kisebbek neve lapilli (2 - 64 mm mérettartomány), ez kövecskéket jelent. Különösen erős robbanások - amilyenek pl. a Tambora 1815-ös, vagy a Krakatau 1883-as kitörésénél felléptek, nagy távolságba hajíthatják el a közepes méretű törmeléket. Mindkét említett esetben 40 km távolságra is elrepültek. A finomabb eloszlású részecskéket a robbanás lökete után inkább a nagy hőfelszabadulás miatt emelkedő levegő ragadja magával; a gázokkal, gőzökkel együtt ezek képezik a kitörési felhőt. Szélcsendben ez elvileg gomba - avagy mediterrán fenyő - alakú, de gyakoribb, hogy a szél eltéríti. A vulkáni por fokozatosan szóródik ki belőle; először a legnagyobb szemcsék, aztán a kisebbek. Legnagyobb távolságra a legfinomabb por jut el. A kiülepedett anyag vastagsága a távolsággal csökken.
A légkörbe jutott anyagok különféle kémiai és fizikai hatásokat fejtenek ki; a lebegő por többek között hasonló vörös színt eredményez a nap alacsony állásánál, mint amikor szeles idő közeledik.
A viszkózus lávából kiszakadó még forró darabok a bennük levő gázok kiterjedésétől felhabosodnak, olyan lesz a szerkezetük, mint egy darab kenyéré. A kőzet-szivacs átlagos sűrűsége kisebb lehet, mint a vízé, tehát - legalábbis frissen - úszni képes a felületén. Később általában átnedvesedik és lesüllyed. Ezt a felhabosodott lávát horzsakőnek nevezik.
Ha az emelkedő magmából a gázok mélyebben, a vulkáni kürtő belsejében szabadulnak ki, a folyamat egyrészt törmelékké oszlatja szét az anyagot, másrészt a gázsugár magasra fellövelli azt a kráterből. Ez az úgynevezet pliniusi kitörés típusa (a Vezúv 79. évi nagy kitörése után). Előfordul, hogy a gázok csak a felszínre érve válnak szabaddá, de akkor nagyon hirtelen, mintha egy nagy fazék túlhevült víz egyszerre indulna forrásnak az aljától a felszínéig. Ilyenkor nem emelkedik a magasba, hanem sűrű izzó felhő módjára lehömpölyög a lejtőn. Az izzó felhők fontos jellemzője, hogy részben az alászoruló levegő, részben a lávarészecskékből eltávozó forró gázok miatt a szilárd alkotórészek mintegy légpárnán közlekednek, tehát igen gyorsak. Magas hőmérsékletük miatt pedig halálos veszedelmet jelentenek. A fluidizálódott láva-gáz elegyből lerakódó tufajellegű vulkáni termék az ignimbrit. Nagyobb ignimbritár kialakulását szakember még nem látta, de a történelmi időkben lejátszódott olyan kitörés, amely ignimbritet szolgáltatott. Ez 1912-ben esett meg Alaszkában; a Katmai vulkán, és a vele összeköttetésben álló hasadékrendszer részvételével. A vidék szerencsére igen gyéren lakott, ezért tömegkatasztrófa nem történt, de az összegyűjthető információ is elég kevés volt a kitörés lefolyásáról. Tény, hogy a hegytől 56 km-re még mindig 2 m vastag vulkáni hamu hullott, és három igen erős robbanás hangja is kb. 1200 km távolságig elhallatszott. A Katmai 300 m-rel alacsonyabb lett, a csúcsa helyén azóta tó van. A közeli Ukak folyó völgyét pedig mintegy 30 m vastagságban ignimbrit borította be, amelynek össztérfogatát 10 köbkilométernyire becsülték.
Lávafolyások előfordulnak sűrű lávából is, ha a magma gázban nem túl gazdag. Vaskosabbak és rövidebbek a bazaltáraknál, felszínük pedig sem pahoehoe, sem aa, hanem törmelékes, de nem olyan jellemzők a szúró-vágó felületek, inkább sokszögű, tompább idomok.
Ha egy vulkán felváltva szolgáltat lávát és lazább törmeléket, akkor ezek váltakozásából épül fel a rétegvulkán, amely egy kráter esetén szép, szabályos kúp alakú. Erős robbanások, hegyomlás, besüllyedés azonban deformálhatják.
Ha a láva szélsőségesen sűrű, inkább képlékeny, mint folyós, akkor a csatorna kijárata felett dagadozva felhalmozódik, és lávadómot alkot. Ez leginkább a dácitos vulkánokra jellemző. Ha utánpótlás érkezik alulról, a dóm növekszik, egyes részei instabillá válnak, letöredeznek, és hidegebb, vagy forró kőlavinát alkotva görögnek alá. Ha sok a lavinában az izzó alkotórész, akkor ilyen módon izzó felhő is kialakulhat belőle.
Megesik, hogy a kráterből kipréselődő láva még dómot sem képez, hanem a tubusból kinyomott fogkrémhez hasonlóan megőrzi a csatorna alakját, vulkáni tű lesz belőle. A Mt Pelée 1902-es kitörésének egyik szomorú nevezetessége St Pierre város megsemmisülése egy izzó felhőtől, a másik az ezt követően kialakult rekordméretű lávatű, amely 360 m magasságot ért el.
A vulkánok születésénél láttuk, hogy a magma a földkéreg egy részének megolvadásával keletkezik. Ez különféle lemeztektonikai eseményekhez kapcsolódhat. Az óceáni hátságok olyan vonalak, ahol a mélyből felfelé törő anyag kétfelé válva szétterül. Tehát az óceánok aljának anyaga egységes minőségű, csak a hátságtól távolodva egyre idősebb. A hátságok a feláramlás miatt gyakori helyei a felszíni vulkánosságnak. A magma tisztán az óceáni jellegű kéreglemez anyagából képződik. Jellemzőik: alacsony kovasavtartalom, nagy sűrűség, sötét szín, magas olvadáspont. A mélyből felemelkedő anyag gáztartalma viszonylag alacsony, és a gázok a kis viszkozitás következtében könnyen ki is szabadulnak belőle. Az ilyen eredetű lávák a bazaltok.
A bazaltos vulkánok kitöréseire jellemző, hogy a láva nyugodtan ömlik a felszínre, és magas hőmérséklete, alacsony viszkozitása miatt messzire elfolyik, nagy felületen szétterül. Felülete ahogyan hűl, megbőrösödik, és a mozgás ezt a bőrt összegyűri. Így párhuzamosan futó ráncok alakulnak ki, amelyek ha ívet is alkotnak, egy nagy, sötét kötéltekercshez teszik hasonlóvá a láva megjelenését. Az ilyen felületű lávafolyást egy igen szép szóval jelölik: pahoehoe (hawaii eredetű, ahol a vulkánok gyakran szolgáltatnak ilyen lávát).
Megjegyzés: Hawaii alatt forró pont van, nem hátság, de a láva minősége hasonló.
A hosszúra nyúló lávafolyások külső része megdermed, és hőszigetelő réteget képez a belső állomány körül. Tehát a front felé az utánpótlás inkább egy belső csőben érkezik. Amikor a forrás elapad, a front még mozoghat tovább, ami azt eredményezheti, hogy a felsőbb szakaszon a csőből kifogy az anyag - barlang keletkezik a lávafolyam belsejében.
A bazalt-lávafolyam nem csak pahoehoe megjelenésű lehet. A másik típus szintén hawaii elnevezéssel bír: aa. Nyilván ezt mondták a bennszülöttek, amikor mezítláb ráléptek. Ilyenkor ugyanis a felületet a megszilárdult láva kisebb-nagyobb szilánkjai borítják, amelyek hegyesek, élesek, érdesek. A polinéziaiak inkább megkerülik. Az aa lávaár frontja általában magas, szabálytalan kőhányásnak tűnő, csak helyenként látszik az izzás, ahonnan éppen legördült egy nagyobb megszilárdult tömb.
Mivel a szigetelőréteg itt nem összefüggő szilárd anyag, az utánpótlás csökkenésével nem keletkezik alagút a belsejében, hanem a középső sáv elvékonyodik, amely körül a már megállapodott külső részek magaspart-szerűen csatornát képeznek. Lávaszínlőknek nevezik ezeket.
Hogy a bazaltos lávafolyam pahoehoe vagy aa típusú lesz, attól függ, hogy meddig kényszerítik a körülmények mozgásra. Ha a külső bőr megdermedése után már nem mozog, marad pahoehoe. Ha igen, a szilárd kéreg összemorzsolódik, és aa felszínt alkot. Általában a legforróbb, leghígabb lávák maradnak pahoehoe külleműek, minél viszkózusabb a láva, annál nagyobb a hajlama, hogy aa-ba váltson. És ez mindig egyirányú átalakulás.
Az egymás tetején végigfolyó és megszilárduló híg lávafolyások nagy kiterjedésű, kis lejtésű vulkánhegyeket építenek fel. Ezt a típust - mivel egy földre helyezett domború pajzsra emlékeztetnek - pajzsvulkánnak nevezik. Tipikus pajzsvulkánok Hawaii óriásai, de a Galapagos-szigeteken is ilyenek vannak.
A híg bazaltos lávából a gázok süvítő kifúvás formájában távoznak, ami a lökhajtásos repülőgépekére emlékeztető hangjelenséggel jár, és a lávát szökőkútszerűen a magasba fröcsköli. Ezek a lávaszökőkutak különösen éjszaka látványosak, és akár több száz m magasra is felspriccelhetnek.
Ha a láva nagyon hígan folyós, a gáz egészen apró cseppekre oszlatja, amelyek megdermedve Pelé könnyei néven ismertek (Pelé Hawaii tűzistennője). A cseppek elvékonyodó végei hosszú szálakká húzódnak, amelyek természetes eredetŰ kőzetgyapotot alkotnak, ez Pelé haja.
Ha a láva nem annyira híg, nem apró cseppek, hanem nagyobb foszlányok repülnek a levegőbe. Leérkezve szétterülnek, úgy néznek ki, mintha tehén pottyantotta volna el őket. Úgy is becézik, hogy tehénlepények. A kifúvási kürtő körül ezek nagy tömegben egymásba olvadnak, így alakítják ki a fröccskúpokat vagy fröccsgyűrűket.
Az ember a kőzeteket is osztályozza. De a természetben nem élesen elkülönülő skatulyák vannak, hanem többnyire folyamatos átmenetek. Tehát vannak olyan vulkánok, amelyeknek láváit még a bazaltok közé soroljuk, de mégis eltérnek a hawaii vagy izlandi típustól. Sűrűbben folyósak és/vagy gázdúsabbak. Az ilyen bazalt tipikus felszínre kerülési formája az ún. Stromboli-típusú kitörés, amit a Lipari-szigetek ismert, állandó működésű szigethegyéről neveztek el.
A Stromboli-működésre a gyakori, enyhe robbanásos gázfelszabadulás jellemző; olyan, mint egy pöfögő lekvár. A kilövellések a lávát szétoszlatják, a repülő darabkák eléggé kihűlnek ahhoz, hogy számottevő mértékben ne olvadjanak össze. A kiszórt anyag a kazánsalakhoz hasonlít, és a kürtő körül jellegzetes alakú kúpot képez. Néhány száz méter magasra szoktak legfeljebb nőni, alakjuk többnyire szabályos, mindig 33° rézsűszögű kúp aránylag nagy kráterrel, amelynek belső oldala is hasonló lejtésű.
Speciális eset, ha a kitörés víz jelenlétében történik - sekély tengerben, vagy tóban. A forró lávával érintkező víz erősebb gőzrobbanásokat vált ki, amelyek apróbbra tördelik a szemcséket, és távolabbra vetik a kürtőtől. Széles, lapos, tányérszerű tufagyűrű alakul ki, amelynek szemcsemérete finom.
Van egy vulkán Kenyában, amelynek lávája időnként egészen speciális összetételű. Annyira gazdag nátriumban, hogy inkább a mosószódára emlékeztet; igen alacsony hőmérsékletű (más lávákhoz képest), mégis alacsony viszkozitású. Az alacsony hőmérséklet viszont azzal jár, hogy igen hamar megdermed, és egészen szürreálisnak tűnő kúpokat alakít ki a kürtői körül. A neve Ol Doinyo Lengai; a masai törzs szent hegyként tiszteli.
Ha olyan helyen alakul ki vulkán, hogy a magma legalább részben szárazföldi típusű kőzetlemez anyagából képződik, akkor a láva nagyobb kovasavtartalmú, alacsonyabb olvadáspontú, világosabb, és viszkózusabb. Az ásványi összetétel szerint andezitnek, dácitnak, vagy riolitnak nevezik. Az ilyen magma gőzökben, gázokban is gazdagabb. Amikor a felszínre ér, és felszabadul a nyomás alól, a gáznemű anyagok hirtelen tágulása okozza a kitörések robbanásos jellegét. A robbanások különböző arányban szórják szét a friss láva darabjait, és a régebben felszínre került törmeléket. A nagyobb darabokat vulkáni bombáknak szokták nevezni - bár ők már nem robbannak - de akár tetemes méretűek is lehetnek, így károsak az egészségre. A valamivel kisebbek neve lapilli (2 - 64 mm mérettartomány), ez kövecskéket jelent. Különösen erős robbanások - amilyenek pl. a Tambora 1815-ös, vagy a Krakatau 1883-as kitörésénél felléptek, nagy távolságba hajíthatják el a közepes méretű törmeléket. Mindkét említett esetben 40 km távolságra is elrepültek. A finomabb eloszlású részecskéket a robbanás lökete után inkább a nagy hőfelszabadulás miatt emelkedő levegő ragadja magával; a gázokkal, gőzökkel együtt ezek képezik a kitörési felhőt. Szélcsendben ez elvileg gomba - avagy mediterrán fenyő - alakú, de gyakoribb, hogy a szél eltéríti. A vulkáni por fokozatosan szóródik ki belőle; először a legnagyobb szemcsék, aztán a kisebbek. Legnagyobb távolságra a legfinomabb por jut el. A kiülepedett anyag vastagsága a távolsággal csökken.
A légkörbe jutott anyagok különféle kémiai és fizikai hatásokat fejtenek ki; a lebegő por többek között hasonló vörös színt eredményez a nap alacsony állásánál, mint amikor szeles idő közeledik.
A viszkózus lávából kiszakadó még forró darabok a bennük levő gázok kiterjedésétől felhabosodnak, olyan lesz a szerkezetük, mint egy darab kenyéré. A kőzet-szivacs átlagos sűrűsége kisebb lehet, mint a vízé, tehát - legalábbis frissen - úszni képes a felületén. Később általában átnedvesedik és lesüllyed. Ezt a felhabosodott lávát horzsakőnek nevezik.
Ha az emelkedő magmából a gázok mélyebben, a vulkáni kürtő belsejében szabadulnak ki, a folyamat egyrészt törmelékké oszlatja szét az anyagot, másrészt a gázsugár magasra fellövelli azt a kráterből. Ez az úgynevezet pliniusi kitörés típusa (a Vezúv 79. évi nagy kitörése után). Előfordul, hogy a gázok csak a felszínre érve válnak szabaddá, de akkor nagyon hirtelen, mintha egy nagy fazék túlhevült víz egyszerre indulna forrásnak az aljától a felszínéig. Ilyenkor nem emelkedik a magasba, hanem sűrű izzó felhő módjára lehömpölyög a lejtőn. Az izzó felhők fontos jellemzője, hogy részben az alászoruló levegő, részben a lávarészecskékből eltávozó forró gázok miatt a szilárd alkotórészek mintegy légpárnán közlekednek, tehát igen gyorsak. Magas hőmérsékletük miatt pedig halálos veszedelmet jelentenek. A fluidizálódott láva-gáz elegyből lerakódó tufajellegű vulkáni termék az ignimbrit. Nagyobb ignimbritár kialakulását szakember még nem látta, de a történelmi időkben lejátszódott olyan kitörés, amely ignimbritet szolgáltatott. Ez 1912-ben esett meg Alaszkában; a Katmai vulkán, és a vele összeköttetésben álló hasadékrendszer részvételével. A vidék szerencsére igen gyéren lakott, ezért tömegkatasztrófa nem történt, de az összegyűjthető információ is elég kevés volt a kitörés lefolyásáról. Tény, hogy a hegytől 56 km-re még mindig 2 m vastag vulkáni hamu hullott, és három igen erős robbanás hangja is kb. 1200 km távolságig elhallatszott. A Katmai 300 m-rel alacsonyabb lett, a csúcsa helyén azóta tó van. A közeli Ukak folyó völgyét pedig mintegy 30 m vastagságban ignimbrit borította be, amelynek össztérfogatát 10 köbkilométernyire becsülték.
Lávafolyások előfordulnak sűrű lávából is, ha a magma gázban nem túl gazdag. Vaskosabbak és rövidebbek a bazaltáraknál, felszínük pedig sem pahoehoe, sem aa, hanem törmelékes, de nem olyan jellemzők a szúró-vágó felületek, inkább sokszögű, tompább idomok.
Ha egy vulkán felváltva szolgáltat lávát és lazább törmeléket, akkor ezek váltakozásából épül fel a rétegvulkán, amely egy kráter esetén szép, szabályos kúp alakú. Erős robbanások, hegyomlás, besüllyedés azonban deformálhatják.
Ha a láva szélsőségesen sűrű, inkább képlékeny, mint folyós, akkor a csatorna kijárata felett dagadozva felhalmozódik, és lávadómot alkot. Ez leginkább a dácitos vulkánokra jellemző. Ha utánpótlás érkezik alulról, a dóm növekszik, egyes részei instabillá válnak, letöredeznek, és hidegebb, vagy forró kőlavinát alkotva görögnek alá. Ha sok a lavinában az izzó alkotórész, akkor ilyen módon izzó felhő is kialakulhat belőle.
Megesik, hogy a kráterből kipréselődő láva még dómot sem képez, hanem a tubusból kinyomott fogkrémhez hasonlóan megőrzi a csatorna alakját, vulkáni tű lesz belőle. A Mt Pelée 1902-es kitörésének egyik szomorú nevezetessége St Pierre város megsemmisülése egy izzó felhőtől, a másik az ezt követően kialakult rekordméretű lávatű, amely 360 m magasságot ért el.
2012. június 8., péntek
Mai zenei ajánlatom
Gregorio Allegri Miserere című művéhez az a történet fűződik, hogy a gyermek Mozart itáliai utazása során egyszeri hallás után, emlékezetből lekottázta. A művet nagy becsben tartották, és szigorúan védték; az előadóknak nem volt szabad hazavinniük a kottát. Mindez azonban nem akadály egy zseni számára.
A Youtube oldalon számos példányban fellelhető. Nekem azért tetszik éppen a hivatkozott, mert a látvány is növeli az élvezhetőségét: az adekvát környezet egy egyházi műhöz, a szólamok térbeli elkülönítése, az aktuálisan szólók követése. Az előadók is kiválóak, különösen a vezető szoprán szólista légies tónusa ragadott meg.
A Youtube oldalon számos példányban fellelhető. Nekem azért tetszik éppen a hivatkozott, mert a látvány is növeli az élvezhetőségét: az adekvát környezet egy egyházi műhöz, a szólamok térbeli elkülönítése, az aktuálisan szólók követése. Az előadók is kiválóak, különösen a vezető szoprán szólista légies tónusa ragadott meg.
2012. május 28., hétfő
Alulról induló kezdeményezések
Vulkánok születése
Bármelyikről legyen is szó, a felhevülő kőzettömeg a hőtágulás következtében kiterjed, tehát feszíti a környezetét. A kiterjedésből az is következik, hogy a fajsúlya kisebb lesz, mint a környezetében levő hidegebb kőzeteké. Végül, de nem utolsósorban a magasabb hőmérséklet csökkenti a viszkozitását - másképp fogalmazva folyósabb lesz. A kiterjedés repedéseket hoz létre a hűvösebb, szilárdabb környezetben, ezeken keresztül a kisebb fajsúlyú magma - ahogyan a mélyben levő kőzetolvadékot nevezzük - emelkedni kezd. A felfelé toluló magma feszítő hatása folytatja a repedések előidézését, a repedezés pedig lökéshullámokat kelt, amelyeket mi itt a föld felszínén földrengésként tartunk számon. Gyakori jelenség, hogy a felszín áttörése előtt azt felemeli, tehát a leendő vulkánkitörés helyén térszínemelkedés, kipúposodás figyelhető meg. Ha az emelkedő magma vízzel, vagy egyéb gázképző anyaggal találkozik útja során, a keletkező gőzök és gázok hamarabb elérik a felszínt, mint a kőzetolvadék. Aztán bekövetkezik annak
kibukkanása is. A felszínre jutott magma már a láva nevet viseli.
Napjainkban a vulkanizmusnak két fő megjelenési formájával találkozunk: a láva előtörhet egy hosszú hasadékból, ami lényegében egy repedés a sziárd kérgen, vagy pedig egy pontban, a legkisebb ellenállás helyén alakul ki egy kitörési csatorna. Az anyagok kijutásának centruma körül aztán a láva és a törmelék felhalmozódik, felépítve a vulkáni hegyet.
Vulkános területen sokszor a már korábban kialakult útvonalat járja be az emelkedő magma, tehát ilyenkor egy olyan vulkán lép működésbe, amely már korábban is létezett. De olykor az is megesik, hogy új helyen tör a felszínre. Ilyenkor új vulkán születik.
A történelmi krónikákban csupán néhány eset szerepel. Valószínűleg ennél több új vulkán keletkezett, csak jelentős részük a tenger színe alatt, mások pedig olyan vidékeken kezdtek működésbe, ahol nem voltak tanúk, vagy ha voltak, nem írtak feljegyzéseket.
Az egyik nevezetes esemény Nápolytól nyugatra, a Flegrei vulkános mezőn történt 1538-ban. A Pozzuolitól észak felé húzódó, la Starza nevezetű síkságot azelőtt tenger borította. Szeptember 29-én a terület földrengések közepette megemelkedett, szárazfölddé vált. A Falconi által közölt egykorú fametszet feltünteti a Monte Nuovo (Új Hegy) tövében húzódó régi tengerpartot (Termine del mare prima), s az előtte szárazra került la Starzán megfeneklett hajót.
Falconi leírásából kitűnik, hogy a la Starza kiemelkedése tíz órával a Monte Nuovo kitörése előtt történt. A kitörési nyílás a 29-ről 30-ra virradó éjszaka keletkezett, reggelre már a vulkáni termékekből alacsony kúp képződött. A kitörés nem tartott túl sokáig - három napig -, és a hevessége is viszonylag mérsékelt volt. Egy Tripergole nevű település, és néhány római villa pusztult el. Pozzuoliban is hamuhullás volt, és a lakosságot a földlökések is megriasztották. Nagy részük elmenekült, és csak később merészkedtek vissza.
A Monte Nuovo egy 130 m magas, kb. 1 km átmérőjű lapos kúp, amely főként laza vulkáni termékekből épül föl. A kráter 400 m átmérőjű és 80 m mély. Kialakulása óta nem mutatott életjelt.
Mexikó vulkános vidékén, Michoacán államban, egy régi vulkán szomszédságában kétszer is "szerencséjük" volt a környék lakóinak. Először 1759-ben egy Jorullo nevű indián gazda birtokán keletkezett a róla elnevezett vulkán, amelynek körzetéban 1774-ig tartott a működés. Az eseményről megemlékezett Alexander von Humboldt is.
A másik eset viszont már a modern korban történt, ezért igen alaposan dokumentált.
1943. február 20-án Pulido Dionisio éppen a kukoricaföldjét szántotta, amikor egy helyen a talaj meghasadt,és záptojásra emlékeztető bűz tört elő. A föld felforrósodott, a mindinkább táguló nyílásból egyre fenyegetőbb füstoszlop gomolygott az ég felé. Dübörgő zaj hallatszott a mélyből, földrengések rázták a környéket. A lakosság elmenekült, a térséget a hatóság lezárta.
Az első néhány héten percenként 30 - 40 robbanás is történt, a füstfelhő 1400 m magasságra emelkedett. Láva február 22-én kezdett ömleni egy 300 m-rel távolabb eső forrásból. Hőmérséklete 1150 Celsius fok volt, 1830 m hosszú, 900 m széles, és 30 m vastag lávafolyamot képezett.
Június 9-én erősebb robbanásos tevékenység kezdődött, a kráter beszakadt, kitágult. A főkráterből is lávafolyam indult el. Ősszel új (parazita) kürtő nyílt, amelyet Zapicho (Kis pajtás) névre kereszteltek. Működése 1944 januárig tartott. Ekkor a másik oldalon keletkezett új kráter, a Taqui. Az innen induló lávafolyam elérte San Juan Parangaricutiro városkát is, ahol csak a templom tornya maradt meg mementóként.
A Parícutin 10 éven keresztül működött meglehetősen nagy intenzitással, akkor elcsendesedett. Növekedése gyors ütemű volt; egy hét alatt 170 méter, 10 hét alatt 330 méter, egy éves korában 450 méter magasságú kúpot alakított ki. Végül 560 m magasságig gyarapodott (a magas térszín miatt a teljes tengerszint feletti magassága 2771 m), alap-átmérője 1,5 km. Tevékenységének tíz esztendeje alatt több mint 40 milliárd tonna anyag került a felszínre. Elpusztultak a környék falvai, és nagy terület vált időlegesen művelésre alkalmatlanná. 1949-ben csaknem ezer ember halálát okozta erős kitöréseivel. Monogenetikus vulkánnak tekinthető, azaz egyetlen folyamatos kitörési időszaka volt, és nem valószínű, hogy újra működésbe lépjen. Nevét a legközelebbi tarasco indián faluról kapta.
Közép-Amerika elkeskenyedő földszorosán sok ismert vulkán található. Nem meglepő tehát, hogy itt is számon tartanak néhány új példányt. A salvadori Izalco (a változatosság kedvéért :-) ) egy kukoricaföldön keletkezett 1770-ben. A Santa Ana nevű nagy összetett vulkán, és a Cerro Verde (Zöld Hegy) lankáinak közös részén emelkedik. 1958-ig szinte folyamatosan működött, ezért a Csendes-Óceán világítótornyaként emlegették. Azóta csak 1966-ban volt egy kisebb lejtőkitörése. A folyamatos gyarapodás következtében nem nőtte be a növényzet; csupasz, feketés lávasalak-felszíne élesen elüt a Cerro Verde színétől. Magassága 1950 m.
A szomszédos Nicaragua területén 1850-ben született a Cerro Negro, amely szintén növényzet nélküli, innen ered a neve is: Fekete Hegy. Ez még azóta is gyakori aktivitást mutat; legutóbb 1999-ben működött. 728 m magasságú salakkúp; lávaömlések inkább a tövénél keletkezett repedésekből történtek.
Afrika közepén, a Kivu-tó környéke sajátos vulkánjairól nevezetes. Lávájuk erősen bázisos, és a szokásosnál jóval kevésbé viszkózus. Kitöréseiket elsősorban a lávaárak jellemzik. Ezen a vidéken keletkezett 1948-ban a Kituro vulkán (a helybeliek Vovobitinek nevezték) a Nyamuragira közelében. Hanzelka és Zikmund híres cseh utazók éppen arrafelé jártak világkörüli útjukon, és útikönyvükben több fejezet is foglalkozik a vulkán működésével. Ugyanekkor Haroun Tazieff, a neves belga vulkanológus is tanulmányozta az eseményeket.
Végül - de nem utolsósorban - egy kis eszmefuttatás a hasadékkitörésekről.
Első pillanatra elég nyilvánvalónak tűnik a különbség, hogy a vulkáni termékek egy hosszú résen át, vagy egy központi kráterből törnek elő. A helyzet azonban nem ilyen egyértelmű. Vannak hatalmas centrális vulkánok, pl. a Mauna Loa, az Etna, a Hekla, amelyek igen hajlamosak rá, hogy az oldalukon keletkező hasadékokon át törjenek ki. A hasadékok pedig nem egyenletes résekként jelennek meg, hanem amint azt a képek mutatják, sokkal inkább kisebb kitörési centrumok láncolataként. Minden esetben jellemző, hogy egy hasadék csak egyszer működik, tehát ezen az alapon besorolhatnánk új vulkánként is. De egyezzünk ki abban, hogy a nagy vulkánhegyek oldalának felhasadozását nem tekintjük új vulkán születésének. Előfordulnak azonban olyan területek, amelyek vulkáni vidéknek számítanak, de nem egy régebbi centrum környékén támad repedés, hanem addig közvetlenül nem érintett helyen. Tipikusan ilyen Izland szigete, amely tulajdonképpen az Atlanti-óceán közepén húzódó hátság része, s mint ilyen, a nagyjából északkelet-
délnyugati irányban húzódó tágulási övezetnek megfelelően repedezik és szélesedik.
Izland történetének legnagyobb katasztrófája, és egyben a történeti idők legnagyobb lávaömlése volt a Laki (Lakagígar) hasadék 1783-as kitörése. A fentiek alapján ez is új vulkán születésének vehető, ámbár többször nem fog kitörni. (De ez a Monte Nuovo, a Jorullo, és a Parícutin esetében is valószínű.)
A kitörés június 8-tól novemberig tartott, és a 25 km hosszúságú hasadékon át összesen 11 köbkilométernyi láva ömlött ki, ami 600 négyzetkilométeres területet kebelezett be. A Skaftar és a Hverfisfljot (fogadja elismerésem, aki elsőre ki tudja mondani :-) ) folyók völgyeit követve 56 km távolságig is eljutott; a Skaftar völgyét teljesen ki is töltötte. Előjelként néhány napon keresztül ingerlő, kénes gázok lepték el a vidéket. Bár az izlandi vulkánok híg lávája viszonylag békésen, robbanások nélkül tör a felszínre, a lávaszökőkutakból elég sok hamu és mérges gáz is került a levegőbe; a kénes gázok nehezebbek a levegőnél, így a talaj mentén messzire elhúzódtak. A hamuhullás pedig beborította a legelőket, úgyhogy közvetetten kb. Izland akkori lakosságának egyötöde halt meg a Laki kitörésének következtében. Az állatállományban is tetemes károk keletkeztek; 190000 juh, 28000 ló, és 11500 szarvasmarha veszett oda. Az állatok pusztulását nem csupán a növények teljes beborítása okozhatta, hanem csupán
beszennyeződése is, mivel a vulkáni hamu mérgező anyagokat (pl. fluor) tartalmaz.
Ez a kitörés szolgáltatta az első példát is arra, hogy a nagy vulkánkitörések befolyásolhatják az időjárást. Benjamin Franklin az évben Párizsban képviselte az Egyesült Államokat. Felfigyelt arra, hogy 1783-84 tele keményebb volt, mint az előző éveké, korán kezdett fagyni, az első hó sem olvadt el. De már nyáron is, Amerikában és Európában egyaránt száraz, fel nem oszló "ködöt" figyeltek meg, amely számottevően legyengítette a nap melegítő hatását.
2012. május 26., szombat
Mai zenei ajánlatom
Ez visszatérő rovat lesz.
Az aktuális műhöz sok kommentár nem kívánkozik. Mestermű a zenetörténet egyik óriásától. Az előadó jónevű művész, a hivatkozott videoklip hangminősége is elég jó. Élvezzük hát a zenét:
Az aktuális műhöz sok kommentár nem kívánkozik. Mestermű a zenetörténet egyik óriásától. Az előadó jónevű művész, a hivatkozott videoklip hangminősége is elég jó. Élvezzük hát a zenét:
2012. május 24., csütörtök
Túrógombóc-filozófia
Az 'igazi túrógombóc' receptje feltehetően legalább annyira megosztó, mint az 'igazi lecsó' készítése. Egyetlen receptes webhelyen találtam vagy negyvenet...
Mint általában, ezen étek készítésénél is igyekszem tudományos alapossággal átgondolni, mit miért kell beletenni, illetve hogyan kell kivitelezni. Az áhított cél a puha, de strapabíró, szét nem fövő gombóc.
A kiindulási alap a nagymamától örökölt változat: egy csomag (25 dkg) túróhoz egy tojás, két evőkanál gríz, két evőkanál liszt.
1. megfontolási pont: a túró
Hiába alkalmazná az ember a recept előírásait grammnyi pontossággal, ha már a túró is annyiféle, ahányszor megveszem. Van, hogy egészen száraz, van, hogy tocsog a savóban. De általában durván morzsás. Bármelyik túrós receptnek előnyére válik, ha áttörjük. De ez elég macerás művelet, főleg, ha a minőséget tartjuk a legfontosabb tényezőnek. Legjobb eredményt fém teaszűrőn történő átpasszírozással lehet nyerni, ami sokáig tart, és egy csomó szétkenődik az eszközökön. Egy másik szempont, hogy az általában kapható túró 'félzsíros', ami fogyókúra tekintetében előnyös, de bizony a magasabb zsírtartalmú ételeket finomabbnak érezzük.
A fentiek alapján kibővítettem az alapreceptet margarinnal. Mérni nem szoktam, az alkalmazott darab szemre 3 - 4 dkg. És az a tapasztalatom, hogy ha a túrót a margarin társaságában elég sokáig törögetem villával, egészen jól kisimul, majdnem, mintha passzíroztam volna. Időt ugyan nem takarítok meg ily módon, de legalább a szűrőt nem kell pucolni. És érzékszervileg finomabb lesz az eredmény, valamint a zsiradék gátolja a főzés közbeni átázást, tehát a szétfövést.
2. pont: a gríz
Fontos szerepe, hogy az alapanyagok nedvességét magába szívja. Ez időigényes, tehát a délre szánt gombócot már reggel elkezdem készíteni. A daraszemek duzzadása feltétele a gombóc puhaságának, a körülöttük maradó kevesebb nedvesség pedig ismét a szétfövést akadályozza.
A dara egyúttal segíthet a túró még jobb eloszlatásában is. Ezért a túró - margarin kettőshöz következő lépésben ezt teszem hozzá, és még tovább gyömöszölöm vele. Ezután kerül bele a tojás, és alapos elkeverés után lefedve állni hagyom. Így veheti fel a gríz a legtöbb nedvességet - egyelőre a liszt konkurenciája nélkül.
Még a minőségről. Az alapeset a normál búzadara. Volt idő, amikor elérhető áron lehetett durum darákat kapni. A túrógombóc nagyon finom velük; a liszt felét is kiváltottam a 'tésztaipari' durum darával. Aki ilyenekre lel, és meg is engedheti magának, tudom javasolni az alkalmazását.
3.pont: a mérték
Az 'evőkanál' nem a mai étkészletek lapos evőkanalát jelenti, az inkább a ritkább 'gyermekkanál' minősítésnek felelhet meg. Egy legalább százéves példányt használok mérésre, ami ugyan alpakka, de száraz lisztnemű anyagoknál ez nem probléma. Grízből elég egyértelmű, mennyi marad meg rajta, a lisztet pedig igyekszem ugyanakkorára púpozni. (Kétszerannyi is sikerülne...)
Megesik, hogy nedvesebb volt a túró, vagy nagyobb a tojás, túl nedves, ragadós, nehezen kezelhető a tészta. Ilyenkor mindig a grízt célszerű szaporítani, nem a lisztet, mert attól keményebb lesz a késztermék.
4. pont: a tojás
Itt csak egy megjegyzésem van: vannak receptek, amelyekben a tojásfehérje habbá verve szerepel. Azonban ilyen sűrűségű tésztában szerintem lehetetlen a habot úgy szétoszlatni, hogy még maradjon valami előnye.
5. pont: A túrógombóc eredetileg nem tartalmaz lazítóanyagot. Én szoktam (már a kezdetkor, a túróhoz) egy késhegynyi szódabikarbónát adagolni. Arra is jó, hogy az esetleg állottabb túró szagát, ízét csökkentse.
6.pont: gombóckészítés
Általában vizezett kézzel ajánlják. Nekem jó tapasztalataim vannak az egészségügyi kesztyűvel. Vizezés nélkül sem tapad rá úgy az anyag, mint a bőrömre.
Mint általában, ezen étek készítésénél is igyekszem tudományos alapossággal átgondolni, mit miért kell beletenni, illetve hogyan kell kivitelezni. Az áhított cél a puha, de strapabíró, szét nem fövő gombóc.
A kiindulási alap a nagymamától örökölt változat: egy csomag (25 dkg) túróhoz egy tojás, két evőkanál gríz, két evőkanál liszt.
1. megfontolási pont: a túró
Hiába alkalmazná az ember a recept előírásait grammnyi pontossággal, ha már a túró is annyiféle, ahányszor megveszem. Van, hogy egészen száraz, van, hogy tocsog a savóban. De általában durván morzsás. Bármelyik túrós receptnek előnyére válik, ha áttörjük. De ez elég macerás művelet, főleg, ha a minőséget tartjuk a legfontosabb tényezőnek. Legjobb eredményt fém teaszűrőn történő átpasszírozással lehet nyerni, ami sokáig tart, és egy csomó szétkenődik az eszközökön. Egy másik szempont, hogy az általában kapható túró 'félzsíros', ami fogyókúra tekintetében előnyös, de bizony a magasabb zsírtartalmú ételeket finomabbnak érezzük.
A fentiek alapján kibővítettem az alapreceptet margarinnal. Mérni nem szoktam, az alkalmazott darab szemre 3 - 4 dkg. És az a tapasztalatom, hogy ha a túrót a margarin társaságában elég sokáig törögetem villával, egészen jól kisimul, majdnem, mintha passzíroztam volna. Időt ugyan nem takarítok meg ily módon, de legalább a szűrőt nem kell pucolni. És érzékszervileg finomabb lesz az eredmény, valamint a zsiradék gátolja a főzés közbeni átázást, tehát a szétfövést.
2. pont: a gríz
Fontos szerepe, hogy az alapanyagok nedvességét magába szívja. Ez időigényes, tehát a délre szánt gombócot már reggel elkezdem készíteni. A daraszemek duzzadása feltétele a gombóc puhaságának, a körülöttük maradó kevesebb nedvesség pedig ismét a szétfövést akadályozza.
A dara egyúttal segíthet a túró még jobb eloszlatásában is. Ezért a túró - margarin kettőshöz következő lépésben ezt teszem hozzá, és még tovább gyömöszölöm vele. Ezután kerül bele a tojás, és alapos elkeverés után lefedve állni hagyom. Így veheti fel a gríz a legtöbb nedvességet - egyelőre a liszt konkurenciája nélkül.
Még a minőségről. Az alapeset a normál búzadara. Volt idő, amikor elérhető áron lehetett durum darákat kapni. A túrógombóc nagyon finom velük; a liszt felét is kiváltottam a 'tésztaipari' durum darával. Aki ilyenekre lel, és meg is engedheti magának, tudom javasolni az alkalmazását.
3.pont: a mérték
Az 'evőkanál' nem a mai étkészletek lapos evőkanalát jelenti, az inkább a ritkább 'gyermekkanál' minősítésnek felelhet meg. Egy legalább százéves példányt használok mérésre, ami ugyan alpakka, de száraz lisztnemű anyagoknál ez nem probléma. Grízből elég egyértelmű, mennyi marad meg rajta, a lisztet pedig igyekszem ugyanakkorára púpozni. (Kétszerannyi is sikerülne...)
Megesik, hogy nedvesebb volt a túró, vagy nagyobb a tojás, túl nedves, ragadós, nehezen kezelhető a tészta. Ilyenkor mindig a grízt célszerű szaporítani, nem a lisztet, mert attól keményebb lesz a késztermék.
4. pont: a tojás
Itt csak egy megjegyzésem van: vannak receptek, amelyekben a tojásfehérje habbá verve szerepel. Azonban ilyen sűrűségű tésztában szerintem lehetetlen a habot úgy szétoszlatni, hogy még maradjon valami előnye.
5. pont: A túrógombóc eredetileg nem tartalmaz lazítóanyagot. Én szoktam (már a kezdetkor, a túróhoz) egy késhegynyi szódabikarbónát adagolni. Arra is jó, hogy az esetleg állottabb túró szagát, ízét csökkentse.
6.pont: gombóckészítés
Általában vizezett kézzel ajánlják. Nekem jó tapasztalataim vannak az egészségügyi kesztyűvel. Vizezés nélkül sem tapad rá úgy az anyag, mint a bőrömre.
Környezetismertető
Bemutatom mindennapi számítógépes környezetem néhány tulajdonságát.
Először is egy felvétel a munkaasztalról:
A háttérkép a Bombon - más néven Taal - tó egy részét mutatja, benne a Vulkán-szigettel. Ha valahol Taal-tűzhányót emlegetnek, az is erre vonatkozik. Nagyon szép, ugyanakkor a Föld egyik legveszélyesebb vulkánja. A szigetnek gyakorlatilag bármely részén, vagy körülötte a víz alól bekövetkezhet új kitörés. A lávája ugyan újabban bazaltos, ami viszonylag szelídebben szokott a felszínre kerülni, de a víz közelsége miatt megtörténhet, hogy az érintkezésbe kerül az izzó lávával, és akkor pusztító gőzrobbanás következik be. Az 1965-ös kitörés alkalmával az így előállt torlóhullám 10 cm-nyit csiszolt le a pálmafák törzséből.
Mindennek dacára a helyiek nem átallnak a szigeten lakni...
Az alsó szélen látható ikonsor a Cairo-Dock nevű gyorsindító megjelenő felülete. A leggyakrabban használt programok egy kattintással elérhetők róla. És ennyi. A rendszertálca rejtett, csak akkor jön elő, ha a képernyő tetejére kolbászolok az egérmutatóval. Azért oda tettem, hogy ne ütközzön a dokkoló előhívásával, mert az szintén eltűnik, ha egy program egész képernyős ablakban működik.
A rendszer egyébként Kubuntu 12.04 (Precise Pangolin).
A Linux-kiadásokról írt vélemények egy csomót szoktak foglalkozni a rendszer megjelenésével. Persze, az alapértelmezéssel, ami egészen másképpen nézne ki. Én ezt teljesen lényegtelennek tartom, hiszen úgyis testreszabom, amint a kép illusztrálja.
Jóval érdekesebb, hogy milyen programok tartoznak a rendszerbe.
Böngészőként elsősorban a Mozilla Firefoxot használom. Bár a versenytársak némelyike gyorsabb, a hirdetésblokkoló kiegészítő (AdBlock Plus) ebben a leghatékonyabb. Ezenkívül a könyvjelzők is könnyebben aktivizálhatók. Könnyen tudok beágyazott videókat letölteni a DownloadHelper kiegészítővel. Az úszó menüből könnyedén nyithatok meg hivatkozást új lapon, és beállítható, hogy mindjárt át is váltson rá. Fájlok mentésénél figyelmeztet a már létező azonos nevűre. Éppen a napokban bosszankodtam a Google Chrome-mal, amely érzéstelenítés nélkül felülírta a korábbit, és még beállítást sem leltem benne, amellyel ezt a viselkedést megváltoztathatnám.
A Kubuntuban a Firefox nem alapértelmezett, de van hozzá gyorstelepítő ikon a menüben.
Fájlkezelő mindenesemet Krusadernek hívják. Nagyjából azt tudja, mint Windowsban a Total Commander.
Új feladat megoldásához gyakran adekvát programot kell feltelepíteni. Az Ubuntu csomagtárolókban a napi állás szerint 59312 programcsomag áll rendelkezésre. Ebből lehet válogatni valamelyik csomagkezelő programmal. Az alapértelmezett nálam a Muon névre hallgat; eddig nem volt kifogásom a tevékenységével kapcsolatban.
Gyakran meghívom még a Gwenview és az XnView képnézőket, a VLC médialejátszót, az Okular dokumentumnézőt.
Általában véve teljesen elégedett vagyok az operációs rendszeremmel. Ez a kiadás azonnal helyesen kezelte a hangot (az elődjénél akadtak beállítási problémák), gyorsan elindul még olyankor is, amikor lemezellenőrzést végez (egy korábbinál ez bosszantóan sokáig tartott), és feltűnően gyorsan áll le. Eddig nem futottam bele a programjaiban sem feltűnő hibába.
Először is egy felvétel a munkaasztalról:
A háttérkép a Bombon - más néven Taal - tó egy részét mutatja, benne a Vulkán-szigettel. Ha valahol Taal-tűzhányót emlegetnek, az is erre vonatkozik. Nagyon szép, ugyanakkor a Föld egyik legveszélyesebb vulkánja. A szigetnek gyakorlatilag bármely részén, vagy körülötte a víz alól bekövetkezhet új kitörés. A lávája ugyan újabban bazaltos, ami viszonylag szelídebben szokott a felszínre kerülni, de a víz közelsége miatt megtörténhet, hogy az érintkezésbe kerül az izzó lávával, és akkor pusztító gőzrobbanás következik be. Az 1965-ös kitörés alkalmával az így előállt torlóhullám 10 cm-nyit csiszolt le a pálmafák törzséből.
Mindennek dacára a helyiek nem átallnak a szigeten lakni...
Az alsó szélen látható ikonsor a Cairo-Dock nevű gyorsindító megjelenő felülete. A leggyakrabban használt programok egy kattintással elérhetők róla. És ennyi. A rendszertálca rejtett, csak akkor jön elő, ha a képernyő tetejére kolbászolok az egérmutatóval. Azért oda tettem, hogy ne ütközzön a dokkoló előhívásával, mert az szintén eltűnik, ha egy program egész képernyős ablakban működik.
A rendszer egyébként Kubuntu 12.04 (Precise Pangolin).
A Linux-kiadásokról írt vélemények egy csomót szoktak foglalkozni a rendszer megjelenésével. Persze, az alapértelmezéssel, ami egészen másképpen nézne ki. Én ezt teljesen lényegtelennek tartom, hiszen úgyis testreszabom, amint a kép illusztrálja.
Jóval érdekesebb, hogy milyen programok tartoznak a rendszerbe.
Böngészőként elsősorban a Mozilla Firefoxot használom. Bár a versenytársak némelyike gyorsabb, a hirdetésblokkoló kiegészítő (AdBlock Plus) ebben a leghatékonyabb. Ezenkívül a könyvjelzők is könnyebben aktivizálhatók. Könnyen tudok beágyazott videókat letölteni a DownloadHelper kiegészítővel. Az úszó menüből könnyedén nyithatok meg hivatkozást új lapon, és beállítható, hogy mindjárt át is váltson rá. Fájlok mentésénél figyelmeztet a már létező azonos nevűre. Éppen a napokban bosszankodtam a Google Chrome-mal, amely érzéstelenítés nélkül felülírta a korábbit, és még beállítást sem leltem benne, amellyel ezt a viselkedést megváltoztathatnám.
A Kubuntuban a Firefox nem alapértelmezett, de van hozzá gyorstelepítő ikon a menüben.
Fájlkezelő mindenesemet Krusadernek hívják. Nagyjából azt tudja, mint Windowsban a Total Commander.
Új feladat megoldásához gyakran adekvát programot kell feltelepíteni. Az Ubuntu csomagtárolókban a napi állás szerint 59312 programcsomag áll rendelkezésre. Ebből lehet válogatni valamelyik csomagkezelő programmal. Az alapértelmezett nálam a Muon névre hallgat; eddig nem volt kifogásom a tevékenységével kapcsolatban.
Gyakran meghívom még a Gwenview és az XnView képnézőket, a VLC médialejátszót, az Okular dokumentumnézőt.
Általában véve teljesen elégedett vagyok az operációs rendszeremmel. Ez a kiadás azonnal helyesen kezelte a hangot (az elődjénél akadtak beállítási problémák), gyorsan elindul még olyankor is, amikor lemezellenőrzést végez (egy korábbinál ez bosszantóan sokáig tartott), és feltűnően gyorsan áll le. Eddig nem futottam bele a programjaiban sem feltűnő hibába.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)