Vulkáni hegyek víz alatt is keletkeznek, épülnek. Amikor a növekvő kúp teteje áttöri a víz felszínét, új sziget jelenik meg. Azonban nem biztos, hogy meg is marad. Míg a mélyben számottevő eróziós hatás nem működik, a víz felszínén a hullámverés az egyik legerősebb létező igénybevétel. Még tömör lávából álló sziklák is elfogyhatnak, ha a működés hosszabb szünetet tart. A lazább szerkezetű salakkúpokat, tufalerakódásokat még könnyebben elmossa a tenger. A sziget eltűnésének másik lehetséges oka az lehet, ha a felszín visszasüllyed. Például a magmakamra kiürülése könnyen járhat ilyen következménnyel. Az is nehezen jósolható meg, hogy a sziget keletkezése utáni következő kitörés építő, vagy romboló hatású lesz.
Az emberek számára egyrészt a hajózási térképek pontossága miatt érdekesek az ilyen események, másrészt megeshet, hogy valamely érdektől hajtva sürgősen megtelepszenek rajta, a sziget pedig ezt követően "gondolja meg magát", és visszavonul a víz alá, mint Jókai krákja.
1831. júliusában nyugtalanító események zajlottak le a Földközi-tengeren, Szicília partjaitól mintegy 40 km-re délre.
Tenger alatti földlökések, ebből adódó erős hullámverés, dübörgő, morajló hangok a mélyből. Később, egy délután a tenger vize forrongani kezdett, vízoszlopok törtek a magasba, majd vulkáni törmelék is repült a levegőbe. Ezt követően a tűzhányó már csendesebben emelkedett felfelé, estére már kb. öt kilométeres kerületű környezete is lett. Az új földdarab a Ferdinandea nevet kapta.
A névadásról megoszlanak a vélemények; egyik forrás szerint azért, mert Ferdinánd napján született, másik szerint Bourbon Ferdinánd, Szicília királya volt a név ihletője. De stratégiai helyzete miatt több hatalom is a magáénak szerette volna tudni, és mindegyik más néven: Sciacca, Nertita, Corrao, Hotham, Julia, Graham, Ferdinandea. Amíg a diplomaták vitatkoztak, a laza anyagokból álló új földdarab csendesen zsugorodott. Év végére már nem volt min egyezkedni.
A vulkán nem először játszotta el ezt a forgatókönyvet. Mivel elég szembetűnő helyen található, már Arisztotelész, és Plinius is megemlékezik róla. A feljegyzések szerint ez volt a negyedik alkalom, hogy a felszínre került, majd ismét elmerült.
A Csendes-óceán és a Bering-tenger határát az Aleut-szigetek alkotják. Ebben a szigetívben található a Boguszlav (angolosan Bogoslof) sziget. A környzete szintén arról nevezetes, hogy sűrűn változik, mi kerül éppen a felszín fölé.
1766-ban talált először új szigetet egy hajó, amelyet egyszerűen Ship Rock, azaz hajószirt néven jegyeztek fel. 1796-ban egy nagy kitörés
hozta létre a Boguszlav szigetet. A 19. század végére a Ship Rock eltűnt, ellenben létrejött az Új-Boguszlav sziget. A 20. század elején újabb heves vulkáni működés következett be; részint robbanások, amelyek elsősorban a Boguszlav-sziget állományát fogyasztották, részint lávadóm-képződés, amely az Új-Boguszlav szigetet gyarapította. A közelmúltban, 1992-ben újabb lávadóm alakult ki.
A jelenlegi állapot látható a képen; a kisebb, különálló szikla, amely a Castle Rock nevet viseli, a Boguszlav-sziget maradéka, a hosszúkás salakpad a két lávadómmal az Új-Boguszlav sziget.
Japántól délre találhatók az Izu-szigetek, amelyek a Mariana-szigetek felé húzódó vulkános övezet tagjai. A Bayonnaise-szirtek néven szereplő, a vízből kiemelkedő sziklák egy 9 km széles tengeralatti kaldera keleti peremén ülnek. Ezek közelében 1896-ban, 1946-ban, 1952-53-ban ismételten képződtek szigetek.
Az 1952. évi krónika szomorú nevezetessége, hogy miután a Myojin-nak nevezett új sziget erős robbanások következtében megsemmisült (a zajt Tokióban, 200 km távolságra is hallották), egy kutatóhajó a helyén mélységmérést kívánt végezni. Azonban éppen ekkor következett be egy újabb robbanás, amely darabokra szakította. A hajó neve Kioyu Maru volt. 1953-ban további két sziget alakult ki - a Myojin II és III, de az év végére mindkettőnek nyoma veszett.
A Tonga szigetek a Csendes-óceán déli részén Új-Zélandtól észak-északkeleti irányban helyezkednek el, vulkanikusak. 1865-ben a Falcon angol hadihajó szigetre bukkant olyan helyen, ahol a térkép mély vizet jelzett. A hajóról elnevezték Falcon-szigetnek, és kitűzték rá a brit lobogót.
Későbbi kitörések előbb egy új, 100 m magas csúcsot hoztak létre, majd 1889-ben a sziget eltűnt. 1927-ben ugyanazon a helyen újabb vulkáni működés megint létrehozta; ekkor Tonga királyság nevében vették birtokba. 1949-re azonban a birtok ismét a tenger alá került.
Az Azori-szigetek között szintén előfordult, hogy a keletkezett új földdarab megszűnt létezni. Elsősorban Sao Miguel környékéről maradtak ilyen feljegyzések. Egy 1720-ban keletkezett új sziget 1723-ra eltűnt. 1811-ben újabb, laza anyagokból épült kúp törte át a felszínt, amelyet Szabinának kereszteltek. Nagyjából egy évig állta a hullámok ostromát.
Izland déli partjainál található a Vestmannaeyjar szigetcsoport. Ennek közelében 1963-tól 1967-ig zajlott a tenger alól induló vulkáni tevékenység. A legismertebb képződött sziget neve Surtsey (Surtur tűzóriás az izlandi mitológiában), ez akkorára növekedett, hogy már szárazföldi jellegű lávafolyások is kialakultak rajta. Az ellenálló, tömör kőzetnek, és nagyobb méretének köszönhetően még ma is áll, bár területe csökkent. 1965-ben a közelben két másik kis sziget is képződött, a Syrtlingur, és a Jólnir. Egyik sem bizonyult hosszú életűnek.
Surtsey neve típusjelzővé vált; a sekély vízben bekövetkező vulkánkitörésekre használják. Jellemző, hogy a lávával érintkező víz erős gőzrobbanásokat hoz létre, ezek apróra zúzzák a kőzetet, ugyanakkor az nedvesen repül a levegőbe, ami tipikus, kakasfarokhoz hasonló kitörési felhőt képez.
Ilyet látunk a Myojin szigetnél készült képen is; de tulajdonképpen bármelyik felsorolt sziget-születésnél készülhettek (volna) hasonlók.
