2012. augusztus 28., kedd

Mai zenei ajánlatom

Érdekes találkozás

Az Ave Maria több zeneszerzőtől is meghallgatható. Nekem Schuberté tetszik a legjobban. Előadóban még szélesebb a választék. Neves művészek éneklik szerte a világon. A választottam érdekessége, hogy a könnyűzene irányából érkezett. Énekében azonban a konzervatívabb hallgatók sem csalódnak. Mestere a hangok hajlításának.

2012. augusztus 26., vasárnap

Kúpok, dómok, kalderák

A vulkanizmus felszíni formái

Amikor azt halljuk, vulkán, automatikusan egy aránylag meredek lejtésű, kúpos hegyre szoktunk gondolni, amelynek a csúcsába kráter mélyül.
Ez a rétegvulkánok ideális képe. Illusztrációként talán leggyakrabban a Fuji-yama szerepel. A változatosság kedvéért, egy jóval kevésbé ismert képviselő:

A neve Pavlof, az Alaszka-félszigeten található. (Alaszka eredetileg Oroszországhoz tartozott, a hegy ezért kapta a nagy orosz tudós nevét. Csak a szóvégi v-t előszeretettel zöngétlenítik angolosításkor.)
A leírt kinézet azonban tulajdonképpen a vulkanikus hegyek kisebb hányadára igaz. Egy rétegvulkán kúpja akkor marad szabályos, ha a kitörések zömében a központi kürtőből történnek, és viszonylag sűrűn következnek be. Az újabb és újabb lávafolyások és törmelékrétegek mindig más irányban gyarapítják a kúpot, hiszen az előző kimagaslik a lejtőből, a következő az aktuális mélyedésekben halmozódik fel. A gyakoriságnak pedig az a jelentősége, hogy a feszültség rendszeresen feloldódik, a kürtő nem tömődik el. Tehát nem következik be romboló erejű kitörés, amely jelentősen deformálná az épülő kúp szimmetriáját.
Az idill megszakadása leggyakrabban egy hosszabb működési szünettel kezdődik. A csatorna eltömődik, és nagy ellenállásba ütközik a később újra fölfele törekvő magma. Ilyenkor különféle módokon törhet felszínre, de mindegyik veszélyezteti a hegy alakját.
Egy mégoly szimmetrikusan épült rétegvulkán anyaga sem homogén, a lazább törmelékrétegek gyengeségeket jelenthetnek, amelyeken keresztül új úton, valahol oldalt kerülhet az anyag a felszínre. Történhet egy, vagy néhány csatornán keresztül - ezeket nevezik parazita krátereknek -, vagy hosszabb repedés is kialakulhat. A parazita kúpok többsége csak egyszer működik, és nem fejlődik túl nagyra. Tőlük inkább csak ragyás lesz a vulkán. De az is megesik, hogy új főkráter alakul ki az eredeti helyett, vagy akár váltakozva is működhetnek. Így a hegy többcsúcsúvá fejlődik.
Hosszabb nyugalmi szakasz után nem ritka, hogy az átlagosnál erősebb kitörés vezeti le a felgyülemlett feszültséget. Pl. a Vezúvot a 79. évi kitörés előtt nem is ismerték működő tűzhányóként. A hirtelen kidobott nagy mennyiségű anyag helye a mélyben megüresedett, és a korábbi kúp jelentős hányada beleomlott. Az ilyen omlásos eredetű, gyakran szabálytalan alakú óriáskrátereket kalderának nevezik. (A szó spanyol eredetű, üstöt jelent.) Bár az irodalom mérethatárt is állapít meg (1 mérföld, azaz kb. 1,6 km), de a kialakulás is jellemzően eltér a szűkebb értelemben vett krátertől. A kráternyílást ugyanis jellemzően a felszínre távozó anyagok közvetlen hatásai szokták kialakítani.
Egy kráter pillanatnyi megjelenését az utolsó folyamat alakítja ki. Intenzív robbanások jellemzően tölcsérformát alakítanak ki, az ilyen kráter átmérője jelentősen meghaladja a csatornáét. Kézenfekvő példa a Vulcano krátere a Lipari-szigeteken.

Kisebb intenzitással távozó törmelék, vagy lávafolyás a kráter üregét többé-kevésbé kitöltheti. Ritka, de előfordul, hogy a kráter alján huzamosabb ideig folyékony állapotban levő láva tavat alkot.

Csapadékos vidéken jóval gyakoribb, hogy a kráter alját víz tölti ki. A vulkáni termékekkel való kölcsönhatás miatt a krátertavak kémhatása eltér a semlegestől; jellemzőbb a savasodás, de lúgos is előfordul. Az oldott anyagok pedig egzotikus színeződést eredményeznek.
A jelentős méretű krátertavak veszélyforrást jelentenek. A következő kitörés alkalmával átzúdulnak a peremen, és iszapfolyásként öntik el a hegy lejtőjét, vagy - különösen a völgyeket követve - távolabbra is eljuthatnak. A jávai Kelut különösen hírhedt a laharjairól. (A lahar az iszapfolyás indonéz neve; ebben az országban meglehetősen gyakori fenyegetés. Innen honosodott meg a nemzetközi vulkanológiai leírásokban.)


A legnagyobb pusztítást az 1586-os kitörés okozta, akkor mintegy 10000 ember lelte halálát. Miután 1919-ben újabb 5000 áldozatot követelt a lahar, megkísérelték a krátertó lecsapolását egy tárnarendszerrel. A következő kitörés ugyan nem járt jelentős iszapárral, viszont kimélyítette a krátert, amely azóta ismét gyűjti a csapadékvizet.
A folyóvölgyek közvetítő szerepére példa a tangiwai tragédia Új-Zélandban 1953-ban. A Ruapehu krátertavának egy része hirtelen elfolyt, az áradat éppen akkor mosta el a Whangaehu hídját, amikor a vonat áthaladt rajta.
Nagy viszkozitás, csekély gáztartalom, és lassú, de tartós felfelé nyomulás esetén a láva a kürtő szája körül marad, ott dagadókúpot, más néven lávadómot hoz létre. A dóm állandó növekedése miatt instabil képződmény. Megrepedezik, időnként egy része leomlik. Ilyenkor a nyomás csökkenése miatt az addigi egyensúly a gázok nyomásával megbomlik, és robbanások is kialakulhatnak, amelyek tovább rombolják a képződményt; ez így öngerjesztő folyamattá válik, és elfogyasztja a dóm anyagát. Kezdődhet az újabb lávapúp kialakulása.
A leírt ciklus meglehetősen kiszámíthatatlanná, veszélyessé teszi az ilyen típusú hegyeket. Ismert példájuk a jávai Merapi.

A viszkózus láva nagyobb eséllyel dermed bele a csatornába, tehát gyakori, hogy egy hegyen több dóm is kinő. A megjelenése ettől szabálytalan, csupa-púp lesz.

A kép az új-guineai Mt Lamingtont ábrázolja az 1951. évi pusztító kitörése után.
Tágas kráter, vagy kaldera esetén ha újabb, de kisebb intenzitású működés kezdődik, az valahol belül - de nem feltétlenül középen - új, kisebb kúpot kezd el építeni. Egy krátertó belsejében ez kis szigetként jelenik meg, amely festői látvány.


Később az új kúp kezdi uralni a képet, de a régi perem még sokáig látható. A Vezúv "kétcsúcsú" látképére is ez a magyarázat; a fiatalabb központi kúp mellett a régi kaldera pereme magasodik, amelynek önálló nevet is adtak: Monte Somma. A világon számos más tűzhányó felépítése hasonló, ezeket szokták somma típusú vulkánokként is emlegetni.

A pajzsvulkánok esetében a láva többnyire nyugodtan folyik ki a csatornából. Visszahúzódása után meredek falú, kútszerű, úgynevezett lyukkráter marad vissza. Ezek különösen Hawaii vulkánjaira jellemzők, de a fentebbi Erta Ale kráter is jó példa.
Térjünk vissza ahhoz a szituációhoz, hogy a központi csatorna elég erősen eltömődött ahhoz, hogy az újra felfelé törekvő magmának útját állja. Az oldalra, a gyengeségek felé terelődött olvadék pedig nem mindig tud olyan parazita krátert nyitni magának, amely afféle biztonsági szelepként működve mérsékeltebb módon vezetné le a feszültséget. Igen jól dokumentált események zajlottak le a Mt St Helens esetében 1980-ban. Az északi lejtő elkezdett kipúposodni, ami az oldalt felhalmozódó magmatömeg feszítő hatása miatt történt. Aztán egy földrengés hirtelen nyitott utat a feszültségnek, ami egyrészt hatalmas robbanást eredményezett, másrészt a kúp anyagának egy része csuszamlásként leszánkázott a környékre. Az ehhez hasonló részleges lejtőomlások sem mennek ritkaságszámba; felismerhetők arról, hogy a kialakuló kaldera teljesen féloldalas, patkószerű, valamint a lecsúszott, szétterült anyag jellemzően halmokra szakadozott, lapos, legyező alakú törmelékkúpja.

Ez a kép a kamcsatkai Bezimjannij térségében készült, amelyen 1956-ban a St Helenséhez igen hasonló eseménysor játszódott le.
Végezetül egy összetett példa: a Sakurajima vulkán Kyushu szigetén. A  műholdfelvételen jól látható, hogy egy nagy kaldera peremén képződött fiatalabb belső kúpról van szó, amely azonban a látkép tanúsága szerint sok viszontagság nyomát viseli magán. Japán egyik legaktívabb tűzhányója.

2012. augusztus 18., szombat

Mai zenei ajánlatom

Mielőtt még eltávolodnék a csalogányhang témájától, következzen egy másik szoprán énekesnő. Ő is érdemes a figyelemre csengő tónusával, a könnyedséggel, amellyel a magas hangokat kiénekli, és azzal a kiemelkedő vonással, hogy nehezebb fekvésekben is határozottan érzékelhető dinamikát ad.
A neve Julia Novikova, az ajánlott mű Offenbach: Hoffmann meséi-ből Olympia áriája. Ez is olyan népszerű alkotás, amely alaposan igénybeveszi az előadót, alkalmas a tehetség megcsillogtatására. Neki, úgy tűnik, nem elég nehéz, még bele is cifráz.
De érdemes tőle is meghallgatni a már korábban méltatott csengettyűáriát is.

2012. augusztus 12., vasárnap

Mai zenei ajánlatom

A Youtube-on számos olyan összeállítás található, amely neves művészek összehasonlítását kínálja azonos mű előadásában. A koloratúr szoprán kategóriában ilyen "sláger" Delibes: Lakmé című operájából a csengettyűária. Külön-külön is sok előadótól hallgathatjuk meg; jócskán ad lehetőséget a tehetség bemutatására.
30 művésznő meghallgatása után számomra toronymagasan emelkedett ki Ingeborg Hallstein bemutatója, természetesen rákerestem, hogy végig meghallgathassam tőle az áriát, ne csak egy rövid részletet. Rajta kívül még sok más előadó tolmácsolásában is élvezhető, de hozzá mérhető csalogányhangot nem leltem. Íme:

2012. augusztus 9., csütörtök

Rémület Itáliában

A Vezúv 1631. évi nagy kitörése


A Vezúvról először általában a 79.évi pliniusi kitörés jut az ember eszébe, amely eltemette Pompeji, Herculaneum, és Stabiae városait. Erről lett közismert, klasszikus vulkán. Most a második legerősebb történeti kitörését mutatom be, amely jóval kevésbé szerepel a köztudatban.
79-et követően a hegy 1150-ig nagyjából 50 - 100 évente lépett működésbe. Attól kezdve elcsendesedett. Egészen 1631-ig nem adott életjelt; lejtőit dúsan benőtte az erdő.
Minél hosszabb ideig gyűlik azonban a feszültség, annál nagyobb lesz a robaj, amikor a rejtett energiák felszabadulnak.
1631. december 10-től kezdve Torre, Massa, Polena és S Bastiano lakói olyan heves morajló hangokat hallottak a hegy mélyéről,hogy éjszaka alig tudtak aludni. A környéken egyes kutak vize minden észrevehető ok nélkül zavarossá vált, mások pedig hirtelen kiszáradtak. Ottaviano egy szavahihető polgára arról számolt be, hogy egy hónappal azelőtt, amikor megmászta a hegyet, úgy kellett leereszkednie a kráter aljára, 15 nappal később viszont a térszín annyira megemelkedett, hogy a perem egyik feléről a másikra úgy átjutott, hogy nem kellett lefele lépnie.
Dec. 15-ről 16-ra virradó éjszaka az addiginál is erősebb földrengések voltak. Egyesek különös fényjelenségekről számoltak be. Dec. 16-án reggel 7 óra után több nyílás keletkezett a központi kúp és a Monte Somma között, ezekből tűz, hamu, és kövek törtek elő. A nyílások mérete először boroshordónyi volt, aztán folyamatosan tágultak. Napkelte után Nápoly felől egy rendkívüli és sötét felhőt láttak a hegy fölött, amelynek alakja egy fenyőre emlékeztetett.
Megjegyzés: A kitörési felhő alakjának fenyőhöz hasonlítása már Plinius leírásában is szerepelt. A félreértések elkerülése végett ez nem olyan fenyő-forma, mint a nálunk is megtalálható luc, hanem a mediterrán mandulafenyőre kell gondolni, amelynek ágai lapos, szétterülő koronát képeznek.

Nápolyban reggel még sütött a nap. De déli 1 óra tájra a füst olyan sűrű lett, hogy a levegő fekete és homályos lett, olyan erős kénes és egyéb fojtó égett szagok terjengtek, hogy erősen megnehezítették a légzést. Délután 4 tájban folyamatos remegés kezdődött, amitől reszkettek a házak, és sok cserép lehullott. Három órán keresztül erős zaj és felvillanások rémítették a népet.
A lakosok tapasztalataiból leszűrhető, hogy a szél eleinte Nápoly felé vitte a kitörési felhőt. Már a második napon mindent hamu borított. A villanások valószínűleg az örvénylő anyagrészecskék által kiváltott elektromos tevékenységből származtak; ez ahhoz hasonló villámlás, mint ami nyári zivatarok alkalmával is történik. Illusztrációként egy kép a Gunung Galunggung 1982-es kitöréséről.

Később azonban sok helyen észlelték a Vezúvból származó vulkáni hamu hullását. Jelezték Beneventoban, Bariban, Tarantoban; de még jóval távolibb tájakon is tapasztaltak hamuhullást: Dalmáciában, az Égei-tengeren, sőt, Afrikában is.
16-án a vulkántól keletre eső területen is éjszakai sötétség lett. Ennek következtében Ottaviano hercegnője elindult Cacciabellába. Egy szolgája, akit a helyzet felderítésére visszaküldött, nagyméretű hulló kövekről számolt be; kiáltozva érkezett vissza: "Meneküljünk! Meneküljünk!". Délelőtt 11 óróra a kőhullás már Cacciabellát is elérte, úgyhogy az úrnő innen is távozni kényszerült. A bombák hullása nem csupán Nolára és a Nápoly környéki városokra terjedt ki, hanem Melfi környékére is (Puglia tartomány). Akkora sziklák is hullottak, hogy tíz pár ökörrel sem tudták elmozdítani őket.
Dec. 17-én hajnali három tájban a hegy morajlása megkétszereződött, és az Atrio-ból (a völgy a központi kúp és a Somma között) víz kezdett ömleni, noha eső másnapig nem esett a területen.
Délelőtt 9 órakor a földrengések felerősödtek, és Nola síkjára újra bombák kezdtek hullani. Olyan sötétség uralkodott, hogy az emberek égő fáklyákkal sem látták egymást. Növekvő mennydörgés közepette tüzes folyam indul a hegy tetejéről, amely a lankásabb részekre érve több ágra oszlott. 11 órakor nagyon erős földrengés volt, és a lávafolyamok már több irányba kúsztak. Az érintett települések: Ottaviano, Nola, S Elmo, Saviano, Marigliano,Cicciano, Cisterna, S Maria della Vetrara, Massa, Trocchia, Pllena, S Sebastiano, Bosco, Torre della Annunziata, Torre del Greco, Resina (Ez a városka épült a régen eltemetett Herculaneum romjai fölé), Somma. A folyamok nagy pusztítást okoztak. Eközben a tenger jelentős területeken mintegy mérföldnyire visszahúzódott olyan gyorsasággal, hogy a hajók szárazon maradtak. A tenger csak mintegy 8 óra elteltével szerezte vissza elvesztett területeit. A hegy csúcsa tágra nyílt - mintegy három mérföld kerületűre - és sokat alacsonyodott; az emberek eredeti magasságának harmadára becsülték.



Mialatt a hegy csúcsa lávát ontott, Palma és Nola irányába hatalmas víztömegek is kezdtek ömleni.Később az áradat kiterjedt Bosco, Torre Della Nunziata, Torre del Greco, Granatello, és Resina vidékeire is, egészen délután 2 óráig. A nagy vízfolyások Nápolyból is láthatók voltak. A vízáradat további jelentős pusztítást okozott; nemcsak a szegények házikói, de paloták is omlottak össze a háztetők magasságáig emelkedő folyamban. Nápolyban délig hamuhullást észleltek, ezt követően az időjárás megváltozott, a nap hátralevő részében olyan eső hullott, hogy az utcák víz alá kerültek.
Dec. 18.
Dél felé újabb kitörési felhőt észleltek a hegy fölött, amelynek becsült magassága a 35 mérföldet is elérte, de a teteje már fehér volt, és eloszlott a légkörben. A víz- és iszapfolyások még ekkor is szedtek áldozatokat.

A következő napokon a helyzet javult, bár még mindig morajlást lehetett hallani a hegy irányából, és tengerészek tűzjelenségeket is megfigyeltek.

A kitörésről számos feljegyzés megemlékezik, azonban az egykorú leírások nem tisztáznak néhány mozzanatot. A pánik és a nem szakszerű szóhasználat miatt nem teljesen világos, melyik "tüzes folyam" jelentett valóban lávát, és melyik lehetett inkább izzófelhő. A víz és iszapfolyamok eredete is bizonytalan. Az, hogy Nápolyban nem esett eső de. 17 előtt, nem jelenti azt, hogy közvetlenül a hegy fölött a kitörési felhő inicializáló hatására nem hullhatott csapadék. Arrafelé sejthetően senki sem járt akkor. Érdekesség viszont, hogy egyes krónikák szerint a vízáradat elpusztult halakat és egyéb tengeri állatokat is sodort magával.