Rémület Itáliában

A Vezúv 1631. évi nagy kitörése

A Vezúvról először általában a 79.évi pliniusi kitörés jut az ember eszébe, amely eltemette Pompeji, Herculaneum, és Stabiae városait. Erről lett közismert, klasszikus vulkán. Most a második legerősebb történeti kitörését mutatom be, amely jóval kevésbé szerepel a köztudatban.
79-et követően a hegy 1150-ig nagyjából 50 - 100 évente lépett működésbe. Attól kezdve elcsendesedett. Egészen 1631-ig nem adott életjelt; lejtőit dúsan benőtte az erdő.

Minél hosszabb ideig gyűlik azonban a feszültség, annál nagyobb lesz a robaj, amikor a rejtett energiák felszabadulnak.
1631. december 10-től kezdve Torre, Massa, Polena és S Bastiano lakói olyan heves morajló hangokat hallottak a hegy mélyéről,hogy éjszaka alig tudtak aludni. A környéken egyes kutak vize minden észrevehető ok nélkül zavarossá vált, mások pedig hirtelen kiszáradtak. Ottaviano egy szavahihető polgára arról számolt be, hogy egy hónappal azelőtt, amikor megmászta a hegyet, úgy kellett leereszkednie a kráter aljára, 15 nappal később viszont a térszín annyira megemelkedett, hogy a perem egyik feléről a másikra úgy átjutott, hogy nem kellett lefele lépnie.
Dec. 15-ről 16-ra virradó éjszaka az addiginál is erősebb földrengések voltak. Egyesek különös fényjelenségekről számoltak be. Dec. 16-án reggel 7 óra után több nyílás keletkezett a központi kúp és a Monte Somma között, ezekből tűz, hamu, és kövek törtek elő. A nyílások mérete először boroshordónyi volt, aztán folyamatosan tágultak. Napkelte után Nápoly felől egy rendkívüli és sötét felhőt láttak a hegy fölött, amelynek alakja egy fenyőre emlékeztetett.
Megjegyzés: A kitörési felhő alakjának fenyőhöz hasonlítása már Plinius leírásában is szerepelt. A félreértések elkerülése végett ez nem olyan fenyő-forma, mint a nálunk is megtalálható luc, hanem a mediterrán mandulafenyőre kell gondolni, amelynek ágai lapos, szétterülő koronát képeznek.

Nápolyban reggel még sütött a nap. De déli 1 óra tájra a füst olyan sűrű lett, hogy a levegő fekete és homályos lett, olyan erős kénes és egyéb fojtó égett szagok terjengtek, hogy erősen megnehezítették a légzést. Délután 4 tájban folyamatos remegés kezdődött, amitől reszkettek a házak, és sok cserép lehullott. Három órán keresztül erős zaj és felvillanások rémítették a népet.
A lakosok tapasztalataiból leszűrhető, hogy a szél eleinte Nápoly felé vitte a kitörési felhőt. Már a második napon mindent hamu borított. A villanások valószínűleg az örvénylő anyagrészecskék által kiváltott elektromos tevékenységből származtak; ez ahhoz hasonló villámlás, mint ami nyári zivatarok alkalmával is történik. Illusztrációként egy kép a Gunung Galunggung 1982-es kitöréséről.

Később azonban sok helyen észlelték a Vezúvból származó vulkáni hamu hullását. Jelezték Beneventoban, Bariban, Tarantoban; de még jóval távolibb tájakon is tapasztaltak hamuhullást: Dalmáciában, az Égei-tengeren, sőt, Afrikában is.
16-án a vulkántól keletre eső területen is éjszakai sötétség lett. Ennek következtében Ottaviano hercegnője elindult Cacciabellába. Egy szolgája, akit a helyzet felderítésére visszaküldött, nagyméretű hulló kövekről számolt be; kiáltozva érkezett vissza: "Meneküljünk! Meneküljünk!". Délelőtt 11 óróra a kőhullás már Cacciabellát is elérte, úgyhogy az úrnő innen is távozni kényszerült. A bombák hullása nem csupán Nolára és a Nápoly környéki városokra terjedt ki, hanem Melfi környékére is (Puglia tartomány). Akkora sziklák is hullottak, hogy tíz pár ökörrel sem tudták elmozdítani őket.
Dec. 17-én hajnali három tájban a hegy morajlása megkétszereződött, és az Atrio-ból (a völgy a központi kúp és a Somma között) víz kezdett ömleni, noha eső másnapig nem esett a területen.
Délelőtt 9 órakor a földrengések felerősödtek, és Nola síkjára újra bombák kezdtek hullani. Olyan sötétség uralkodott, hogy az emberek égő fáklyákkal sem látták egymást. Növekvő mennydörgés közepette tüzes folyam indul a hegy tetejéről, amely a lankásabb részekre érve több ágra oszlott. 11 órakor nagyon erős földrengés volt, és a lávafolyamok már több irányba kúsztak. Az érintett települések: Ottaviano, Nola, S Elmo, Saviano, Marigliano,Cicciano, Cisterna, S Maria della Vetrara, Massa, Trocchia, Pllena, S Sebastiano, Bosco, Torre della Annunziata, Torre del Greco, Resina (Ez a városka épült a régen eltemetett Herculaneum romjai fölé), Somma. A folyamok nagy pusztítást okoztak. Eközben a tenger jelentős területeken mintegy mérföldnyire visszahúzódott olyan gyorsasággal, hogy a hajók szárazon maradtak. A tenger csak mintegy 8 óra elteltével szerezte vissza elvesztett területeit. A hegy csúcsa tágra nyílt - mintegy három mérföld kerületűre - és sokat alacsonyodott; az emberek eredeti magasságának harmadára becsülték.

Mialatt a hegy csúcsa lávát ontott, Palma és Nola irányába hatalmas víztömegek is kezdtek ömleni.Később az áradat kiterjedt Bosco, Torre Della Nunziata, Torre del Greco, Granatello, és Resina vidékeire is, egészen délután 2 óráig. A nagy vízfolyások Nápolyból is láthatók voltak. A vízáradat további jelentős pusztítást okozott; nemcsak a szegények házikói, de paloták is omlottak össze a háztetők magasságáig emelkedő folyamban. Nápolyban délig hamuhullást észleltek, ezt követően az időjárás megváltozott, a nap hátralevő részében olyan eső hullott, hogy az utcák víz alá kerültek.
Dec. 18.
Dél felé újabb kitörési felhőt észleltek a hegy fölött, amelynek becsült magassága a 35 mérföldet is elérte, de a teteje már fehér volt, és eloszlott a légkörben. A víz- és iszapfolyások még ekkor is szedtek áldozatokat.

A következő napokon a helyzet javult, bár még mindig morajlást lehetett hallani a hegy irányából, és tengerészek tűzjelenségeket is megfigyeltek.

A kitörésről számos feljegyzés megemlékezik, azonban az egykorú leírások nem tisztáznak néhány mozzanatot. A pánik és a nem szakszerű szóhasználat miatt nem teljesen világos, melyik "tüzes folyam" jelentett valóban lávát, és melyik lehetett inkább izzófelhő. A víz és iszapfolyamok eredete is bizonytalan. Az, hogy Nápolyban nem esett eső de. 17 előtt, nem jelenti azt, hogy közvetlenül a hegy fölött a kitörési felhő inicializáló hatására nem hullhatott csapadék. Arrafelé sejthetően senki sem járt akkor. Érdekesség viszont, hogy egyes krónikák szerint a vízáradat elpusztult halakat és egyéb tengeri állatokat is sodort magával.