Jack L Chalkerről már volt szó korábban. Most egy másik könyvsorozatára igyekszem felhívni a figyelmet: a Dancing Gods - azaz táncoló istenek - sorozatra.
Azzal kezdem, amit valahol a szerző is leír magáról: fantasy-jellegű történetet akart írni, ezért először is elolvasott egy csomót mások már megjelent műveiből. Az a benyomása támadt, hogy van két-három eredeti vázlat a történetfűzésre, a többi pedig ezek közül követi valamelyiket sekélyes változtatásokkal - más a főhős neve, más fajtához tartozik, más a rokonsági foka egy uralkodó-előddel, stb. Chalker nem kívánt beállni a sorba, a történet kerete is, bonyolítása is igencsak egyedire sikerült.
Más könyvsorozataiban is tetten érhető, hogy kedveli a párhuzamos univerzumok használatát. Itt ez azt jelenti, hogy a főhősök váratlanul átjutnak egy másik világba, ahol nem annyira a természeti törvényeken alapul a dolgok folyása, hanem a mágián. A fantasy művek szokásos fajtahasználata (emberek, elfek, félszerzetek, orkok, trollok) alaposan kibővült mindenféle fantáziaszülött lényre; a címadás dacára talán éppen az istenek képviseltetik magukat legkevésbé. A kötetek címei egyébként sem nagyon utalnak a történetre. A címfonal a River of Dancing Gods, a Táncoló Istenek Folyója nevét hordozza, amely egy Amazonas nagyságrendű hatalmas folyam abban a mágikus világban, de azon kívül, hogy közlekednek rajta, és lakják érdekes lények is, nincsen központi szerepe az eseményekben.
A mágikus keret alkamat ad arra, hogy az író folyamatosan "kibeszéljen" a kontextusból mintegy magyarázatul, mit miért úgy írt meg. A mágia ugyanis nem korlátlan, hanem egy monumentális szabálykönyv-gyűjteménynek kell megfelelnie, illetve ez nem csak a mágiára, hanem bizonyos események kimenetelére is vonatkozik. Az egyes fejezetek elején "idézetek" találhatók a szabályokból, amelyek a következő történésekre utalnak.
A cselekmény abból a szempontból azért megfelel a szokásoknak, hogy van egy rémes főgonosz, akit a főhősöknek meg kell akadályozniuk a világuralom elérésében - és ki olvasna szívesen olyan könyvet, amelyben mégis sikerül neki? Az egyes szereplők sorsa azonban kevésbé megjósolható, és a jó erők győzelme is meglepő módokon jut el a végkifejlethez. A Horrors of the Dancing Gods végén azt is explicit szabály-idézetből tudhatjuk meg, hogy a szerző szándékosan hagyott lezáratlan szálakat egy esetleges folytatást lehetővé téve.
A fantasy szempontjából szokatlan vonás, hogy a mi létező világunkkal van némi átjárás, sőt, a történet egy szakasza az igazi világban játszódik.
A főhősök kisebb csoportban utaznak, keresnek valamit vagy valakit, és persze, közben mindenféle kalandba bonyolódnak. A szabályok pedig azt is megírják, hogy mindig kell lennie megoldásnak, az aktuális kutyaszorítóból kibúvónak - bár azt nem kötelező meg is találni.
Jó szórakozást annak, akinek felkeltettem az érdeklődését! Persze, megint csak angol nyelven megy.
