2017. augusztus 27., vasárnap

Sós kocka

Ennek az aprósüteménynek a receptje (is) számos változatban megtalálható a neten. Most éppen aktuális volt készíteni, és az előző próbálkozásét nem leltem. Szokásom szerint néhány olvasott verzió alapján generáltam sajátot. Sikerült annyira jól, hogy érdemesnak találom közzétenni.

3 tojássárgát elkevertem 2 dl 21%-os tejszínnel, belemorzsoltam egy 5 dkg-os élesztőtégla harmadát, és megvártam, hogy eloszlathatóvá ázzon szét. Közben elmorzsoltam 80 dkg lisztet 50 dkg zsírral, 3,5 dkg sóval, 3 evőkanálnyi tejporral, fűszereztem őrölt köménnyel és kurkumával. Utána összeállítottam a tésztát, hűtőben pihentettem, hogy a nyújtás és felvágás során ne ragadjon. Az említett műveletek után a tetejét felvert egész tojással kentem, szezámmaggal szórtam. Sütés előtt még pihent kb. egy órát, már szobahőmérsékleten (élesztős omlós tészta, kifejezetten kelnie nem kell.) Kb. 210°C-on, 15 perc alatt sült meg. (Érdemes szemmel tartani, mert a sütők lelkivilága kissé eltérhet.)