2013. október 30., szerda

Kate a Kubuntu 13.10-ben

A Kate korábbi verziójában hozzászoktam ahhoz a fenomenális viselkedéshez, hogy ha rákattintok egy páros határolóra (zárójel, kapcsos zárójel), akkor háttérszínezéssel kiemeli a párjáig terjedő szövegrészt. A jelen verzió első használatakor bosszankodva észleltem, hogy nem teszi ezt. Sőt, még csak a határolójel párját sem emeli ki, mint régebben. Tűvé tettem a beállításokat, jó darabig sikertelenül. Aztán most megleltem a megoldást. A Nézet menüben van egy Összeállítás menüpont. Ez alapértelmezetten Normal beállítást mutatott. Átállítottam KDE-re, és immár működik a párkeresés.

Azért ehhez máskor nem kellett leizzadni...

2013. október 24., csütörtök

Kubuntu 13.10 PHP problémák

Errare humanum est - mondta a fáma szerint a sündisznó, miközben lemászott a súrolókeféről...
Ez a programozókra is vonatkozik. Sokadik kiadását használom a Kubuntunak, mindegyikben voltak problémák, és mindig másutt. A 13.10 esetében a phpMyAdmin használatba vétele közben találtam zökkenőket.

Elindítani sikerült, de háromféle piros hátterű üzenet is rontotta a képet. Az első szerint nem tudott csatlakozni a kontroll-felhasználóval. (Connection for controluser as defined in your configuration failed.) A második szerint hiányoztak a feltételei néhány fejlett szolgáltatás működésének. Ezt a kettőt megoldani látszott a következő információ:
http://stackoverflow.com/questions/11506224/connection-for-controluser-as-defined-in-your-configuration-failed-phpmyadmin-xa
Rendszergazdiként belátogattam a /etc/phpmyadmin mappába, ott a config-db.php fájlban rendbetettem a controluser dolgát, és ellenőriztem a config.inc.php-ben a linken szereplő beállításokat. Ezután lefuttattam a create_tables.sql fájlt. És annak rendje és módja szerint fel is hangzott a zsörtölődés, mert az eredmény negatív volt. A felhasználó ugyan elnyerte a mandátumát, de az új táblákról nem akart tudomást venni a program. Aztán másodszori kísérlet után vettem észre, hogy a config fájlban a táblanevek egy alávonással szerepelnek, az sql fájl viszont dupla alávonással hozza létre őket. Tehát eldobáltam a táblákat, az sql fájlban mindegyik névből kiirtottam a létszám fölötti alávonást, és úgy futtattam le ismét.

Maradt még a harmadik piros üzenet. Erre is leltem megoldást:
http://stackoverflow.com/questions/19446679/mcrypt-not-present-after-ubuntu-upgrade-to-13-10

A phpMyAdmin térségeiben úgy tűnik, helyreállt a béke.

2013. október 19., szombat

Kubuntu 13.10 tapasztalatok

Az idők szavára hallgatva új kiadást telepítettem az operációs rendszerből.
Az első megosztanivalóm mindjárt a telepítésre vonatkozik. Mivel már nem CD, hanem DVD képet lehet letölteni, abból pedig éppen nincs újraírhatóm, pendrive-ról telepítettem. A Gigabyte gyártmányú alaplapoknál sok problémáról olvastam a pendrive-ról bootolással kapcsolatban. Szerencsére nálam ilyen nem lépett fel (GA-H55M-S2), csak egy dolgot furcsállottam: a BIOS-ban USB-HDD eszközt kellett választani ahhoz, hogy elinduljon róla.

A Cairo-Dock aktuális verziója sajnos nem elég kiforrott. Többször is próbáltam működésre bírni, de hiába. Megnyílik a beállítóablak, aztán akár rögtön bezárom, akár próbálok néhány tulajdonságot testreszabni, maga a dokk nem indul el. A beállítóablak pedig átlagban minden negyedik tulajdonság kiválasztásánál dob egy hátast.
Kénytelen voltam másik dokkoló után nézni, végül a Docky nevűt telepítettem. Ennek kevesebb a beállítási lehetősége, de legalább működik.

Mivel a különféle multimédiás állományok hangereje elég változó, jó, ha kézre esik egy hangerőszabályozó. Korábban ez a Cairo-Dock kisalkalmazása volt, most másikat kellett keresni. A KMix torka sajnos szintén véres. Indulás helyett egy zavaros hibaüzenetet ad. Ezt megleltem a bejelentett bugok között, szóval talán kijavítják, de addig is kell valami. A KDE Plasma Desktop-hoz találtam működőképes hangerőszabályozót, csak azt a kompromisszumot kell megkötnöm, hogy külön szennyezi a szép hátteremet.

Mivel az előző kiadást kihagytam, nekem újdonság volt, hogy megszűnt a Mozilla Firefox KDE-integrációja. A működést szerencsére ez nem érinti, csak a widgetek kinézete kevésbé mutatós.

2013. október 11., péntek

Mai zenei ajánlatom

Mihail Kruglov hangja egy zengő tubáéra emlékeztet. Ludwig Fischer bordalát itt teljesen autentikus környezetben adja elő. Szerintem jobban is sikerült, mint amelyik előadást hangversenyteremből hallottam.