Gondolatok - és tettek - a konyhában

 Almás-diós pite kicsit megreformálva

Kezdjük a történetiségnél: adott volt egy csomó hullott alma, amely már használható, de még nem teljesértékű érettségi fokon vált meg a fájától. És egy adag (legalább 20 dkg) tisztított dióbél, amelyet ideje volt eltüntetni az élelmiszermolyok kandi csápjai elől.

Ez az együttes almás-diós pitébe kívánkozott a fejemben. Ilyet még nem sütöttem, általában csak az alma szokott tésztalapok közé kerülni. A dió viszont izgalmasabb úgy, ha sikerül kissé megpirítani. Pirulni akkor tud, ha kívül van. Tehát az első reform-ötlet az volt, hogy a pite tésztájának nagyobb részét belenyújtóztattam a tepsi aljába, megszórtam dióval. A diót azon a darálón hajtottam le, amely picit gorombább forgácsokat képez belőle. Így betettem sülni, egy emelettel magasabbra, mint a szokásos, hogy inkább a teteje kapja a hőt. Ennek így nem volt bekalibrált ideje, figyelni kellett, mikor színesedik a dió. Ekkor kikaptam, és ráterítettem az almatölteléket. Nálam úgy készül, hogy a reszelt almát ízlés szerint adagolt cukorral párolom, igyekszem a fölösleges nedvességet szélnek ereszteni. A végén teszek hozzá egy kávéskanálnyi őrült fahéjat, és szükség esetén kevés nedvszívó anyagot. Többnyire zsemlemorzsa szokott lenni, de most zabpehellyel próbálkoztam. Tudom ajánlani.

A dió többi részét belegyúrtam a maradék pitetésztába. Mivel több nedvességet nem kapott, ettől szilárdabb lett. Alkalmas volt arra, hogy a durvábbik reszelővel oszlassam el a töltelék tetején. (Ez a technika nem saját találmány.) Úgy gondoltam, a diótartalom ilyen módon megint csak lehetőséget kap a pirulásra. A reszeléket még meghintettem kristálycukorral, mert az édesítendő részt is gyarapítottam. 180 fokon kb. 45 percet töltött a sütőben, mire a tetejét kellően színesnek találtam.

Az eredmény minősége arra ösztönzött, hogy közzétegyem a blogban. Hello, world! :-)

Felolvasás Linuxban

 Visszatekintettem: már 9 éve annak, hogy foglalkoztam a szövegfelolvasás témájával. Az akkor szerepelt eSpeak rendszer már annyira beleérett a Linux környezetébe, hogy a tárolókból néhány kattintással telepíthető, és működik is. Ennek ellenére nemigen használtam, mert annyira robotikus orgánuma van, mintha a kiürült konzervdoboz emelkedne szólásra a hulladékgyűjtőből. Amit szerettem volna, az angol nyelvű szövegek felolvastatása abból a célból, hogy gyakoroljam a hallás utáni megértést. Mert olvasni ugyan elég jól tudok, de a beszélt nyelv terén volna még fejlődni valóm.

Nemrégen egy ajánlatból kattintott YouTube videó újra ráirányította a figyelmemet a tts (text to speech) rendszerekre. A keresésekből kirajzolódott a szokásos szomorú kép: Windowsra sok van, és köztük jók is, Linuxra kevés. Azért találtam olyat - a neve mimic3 tts - amelynek a hangzása már egészen tűrhető, de az első kísérletem csak félsikert hozott vele. Feltelepítettem, terminálból szépen felolvasta a próbaszöveget, a webszerverét is sikerült szóra bírni a böngészőben, de a Speech Dispatchernél elakadtam. Ez egy általános közvetítő felület a hangot előállító programok és a hangrendszer között. A mimic3 dokumentációja alapján igyekeztem a konfigurációs fájlt aktualizálni, de a leírásból kimaradt egy lényeges sor, a modult pedig magamnak kellett elkészítenem hozzá. És amikor már minden a helyére került, még mindig nem hallottam semmit. Azóta már gyanítom, hogy miért, de a bizonyosságért nem fogom visszafejleszteni a Linuxomat. Ugyanis közben feltelepítettem a Kubuntu 23.04 verziót. Ebben először egyáltalán nem sikerült működésre bírni a mimic3-at. A Python könyvtári modulokban valami inkompatibilitás van.

A következőkben tehát a mimic3 tts beillesztési tapasztalatait teszem közzé a Kubuntu Lunar-ba.

A Python lehetővé teszi virtuális környezetek kialakítását. A virtuális környezet verziója pedig eltérhet a rendszerben levő Pythonétól. Legalábbis az Anaconda nevű csomag lehetővé teszi ezt. Felkerestem tehát a webhelyét és telepítettem. Az Ubuntu tárolókban nem szerepel; ebből sajnos, az is következik, hogy nincs összehangolva a többi komponenssel. Megint csak valami inkompatibilitás lehet az oka, hogy az anaconda-navigator nem minden funkciója működik. A Python 3.9 környezetet sikerült létrehozni, de abban már csak terminálból tudtam alkotni. A mimic3 a githubon található (https://github.com/MycroftAI/mimic3), a

pip install mycroft-mimic3-tts[all]

paranccsal telepíthető.

A Kubuntu 23.04 kiadás a 0.11.4-2 verziószámú Speech Dispatcher-t tartalmazza. A konfigurációs fájlokat átmásoltam a /etc/speech-dispatcher/-ből a $HOME/.config/speech-dispatcher/-be, hogy sima felhasználóként tudjam módosítani. Ez a verzió már tartalmaz egy mimic3-generic modult, amelynek a konfigurációs fájljában látható nyomai vannak, hogy valaki egy másik modulénak a módosításával készítette. Persze, ha működik, ennek nincs jelentősége. A speechd.conf fájl a településkori állapotában kikommentezett felsorolást ad a modulokról, amelyekkel együtt tud működni különféle tts rendszerekkel. Ebbe a felsorolásba viszont nem került bele a mimic3. Tehát be kell szúrni egy új sort (kommentjel nélkül):

AddModule “mimic3-generic” “sd_generic” “mimic3-generic.conf”

Vigyázat, ez a githubon is kimaradt a dokumentáció ide vonatkozó szekciójából, de enélkül nem hívható a mimic3. Néhány további beszúrandó sor, amelyekhez minták, és magyarázatok is szerepelnek a fájlban:

DefaultModule “mimic3-generic”

DefaultLanguage “en”

DefaultVoiceType “MALE1”

AudioOutputMethod “libao”

Kipróbálás előtt el kell indítani a mimic3-server háttérszolgáltatást, mert a conf-ban a meghívás --remote paraméterrel szerepel. Ha ezt automatizálni szeretnénk a gép indulásakor, ahhoz találunk segítséget a dokumentációban. Én inkább a Rendszerbeállítások Indítás és leállás szekciójában adtam hozzá az Automatikus indítás-hoz, így is működik. A Speech Dispatcher-nek van egy parancssori bemeneti lehetősége, ezzel lehet legközvetlenebbül tesztelni.

spd-say 'She sells seashells by the seashore'

És ez az a pont, ahol az első kísérletem zátonyra futni látszott. Hibaüzenet nem volt, de hang se. Aztán rájöttem, hogy még egy működési réteggel kell megküzdeni. A gépemben ugyanis háromféle hangeszköz is található. Egy a processzorba integrálva, egy az alaplapon, és az USB felületű fejhallgatót is így tartja nyilván a rendszer. A PulseAudio hangerőszabályozó nevű program pedig a hangerőszabályozáson kívül az összeköttetés beállítására is szolgál a kliens programok és a lejátszóeszközök között. A kliens program viszont csak olyankor jelenik meg a Lejátszás fülön, ha az ember elindította. Tehát beadtam egy hosszabb tesztszöveget, hogy legyen időm akciózni, és a megjelenő kezelőfelületen kiválasztottam azt a lejátszóeszközt, amelyiken a beszédet szerettem volna hallani.

Az ellenség alaposabb megtévesztése érdekében nem a Speech Dispatcher neve jelent meg, hanem a paplay; nyilván a Dispatcher ennek adja tovább a hangokat.

És tadám, megvalósult az a szerény álmocskám, hogy betöltök egy ebookot az Okular-ba, vagy a Calibre-be, felolvasást kérek, és viszonylag kulturált hangon hallgathatom. Persze, nem tökéletes a dolog, már találkoztam olyan szavakkal, amiket nem ismert föl a tts, és inkább betűzte őket. De általános szöveghez jó lesz.

A mimic3 egyébként magyarul is tud olvasni, ha valakinek ilyen vágya van. Vagy akarhat egyéb kapcsolódó mesterséges intelligencia-szolgáltatásokat. A Mycroft AI-hoz tartozik KDE plazmoid; lehet beszélő és/vagy beszéddel vezérelhető gépi asszisztenst telepíteni és tanítgatni.

Widelands

Az egyre távolodó derűs múltban sokat játszottam a Settlers című játéksorozat első néhány tagjával. A bemutatkozás az akkor még forgalomban levő Commodore Amiga gépen történt, de aztán PC-re is átírták; a későbbiek már kimondottan azon voltak elérhetők.

Ha valaki nem ismerné: az alapeszme az, hogy egymással összefüggő egységekből egy hatékonyan működő gazdaságot állítsunk össze adott környezetben. A kis telepesek felépítik a tevékenységhez rendelt épületet, aztán működtetik azt. A favágó kivágja a fákat, a fűrészüzem abból deszkákat készít, amiket általában az építők használnak. Az irányítás indirekt és korlátozott, mi döntjük el, hová épüljön az adott termelési egység, és kifinomultabb esetben beavatkozhatunk, milyen prioritással kapja a nyersanyagait.

A sorozat későbbi tagjainál egyre nagyobb hangsúlyt kapott a megjelenítés, animálás, és valahogy elsorvadt az a hangulat, ami az első kettőnél még megvolt. Szerintem.

Nemrégen belebotlottam a neten egy ingyen letölthető játékra, amely bevallottan a Settlers 2. részét tekintette mintának. További rokonszenves vonása, hogy Linux alatt is fut. A neve Widelands.

A játékmenet és a megjelenítés stílusa teljesen hasonló az elődhöz. Többféle nép van a készletben, amelyek nemcsak az épületek külsejében térnek el, hanem a gazdaságuk is különbözik. A kő és a fa
hasáb mindegyiknél közös az építőanyagoknál, de van, amelyik nádat is használ - ezt külön kell megtermeszteni -, van agyagból téglát készítő; van, amelyik a követ külön faragott állapotban is használja, van, amelyik "edzett" fát is készít. Különféle szöveteket is készítenek vagy harci öltözékhez, vagy vitorlához a hajók számára. A juhgyapjú és a nádszövet még hagyján, de az atlantisziak kukoricafaló pókokat tenyésztenek alapanyag előállítására. A kenyerükbe meg feketegyökeret is sütnek, azt külön kell megtermelni.

Néhány említésre érdemes eltérés a Settlers-hez képest: a katonai épület hatótávolsága itt nem változik az ellenség odatelepülésével. A Settlers-ben ilyenkor a határvonal visszanyomódott, és az esetleg már odaépített épületek leégtek. Építéshez tereprendezés nincs, ahhoz kell alkalmazkodni, amit találunk. Egyébként a terep itt is meghatározza az építhető ház méretét, bár szerintem a térképkészítőben attól függetlenül is korlátozható. Az épületek létesítésénél külön meghatározható a szükséges építőanyagok fontossága, és a működéskor felhasznált alapanyagoké. Utóbbiaknál azt is megválaszthatjuk, mekkora legyen az előzetes készlet. Sajnos, a hordároknak nem tudjuk előírni, milyen prioritással kapják fel a zászlók tövébe tett árukat. A fákat és a kőkupacokat meg lehet jelölni az illetékes dolgozók számára, hogy először azzal foglalkozzanak. A munkahelyek hatóterülete nem választható meg, mindig koncentrikus.  Egyes munkaegységek továbbfejleszthetők, ha a bennük dolgozó elegendő tapasztalatot gyűjtött. És olykor csak a fejlettebb változat termel összetettebb terméket. A barbároknál kissé keveredik a szerszámok és fegyverek előállítása, az alapszintű épület szerszámokat csinál, a továbbfejlesztettek fegyvereket. A szakmunkásokat el lehet bocsátani anélkül, hogy az épület károsodna. Ez olyankor jöhet jól, ha egy másikba szeretnénk hamar dolgozót. A katonák többféle jártasságban fejleszthetők. A katonai épületek mérete és hatótávolsága különböző, a tornyokból messzire látunk, de azok is messziről láthatók - és támadhatók. A katonákból egyenként válogathatunk, melyik vegyen részt egy támadásban. Katapult, vagy egyéb távolsági fegyver nincs, marad a közvetlen hadakozás.

Kezdők számára készítettek oktatójátékokat, és van néhány kötöttebb forgatókönyvű hadjárat a népek bemutatására. Utóbbiak között vannak kimondottan húzós nehézségűek, két záró küldetést a mai napig sem tudtam teljesíteni, akkora túlerőben vannak a gépi ellenfelek. Az elérendő célt pedig nem kötik az orrunkra, aztán, ha az ember más szempont szerint építkezett, futhat neki még egyszer. A térképek készítői előszeretettel csináltak valami szűk keresztmetszetet: valamelyik nyersanyag hiányzik, vagy nagyon kevés/messze van; kevés az építési pozíció nagyobb épületekhez; olyannal is találkoztam, hogy az ültetett fák feltűnően lassan nőttek.

A bejegyzést nem kimerítő ismertetőnek szántam, inkább kedvcsinálónak. Aki tovább tájékozódna, látogassa meg a webhelyet: https://www.widelands.org

szemléltetésül egy képernyőkép virágzó barbár településről:

Cukkini - lencse egyveleg

 Van még a félretett teljes méretű cukkinikből. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a meghámozása szigorú férfimunka. Cserébe jól eláll.

Lepucoltam, kimagoztam, és a húsvastagság arányában felkockáztam. Fogtam egy gerezd elefánthagymát, meg egy hasonló méretű vöröshagymát, megtisztítottam, finomra aprítottam. Lábas alján olajat hevítettem, szórtam rá őrölt római köményt és koriandert. Utána következett a hagyma. Azt is megfuttattam. Rátettem a cukkinit, meghintettem ételízesítővel, és egy pici vízzel indítva puhára pároltam. A vége felé kapott még bazsalikomot is. Mindezekkel párhuzamosan megfőztem fél csomag lencsét. A harmadik féle összetevő az öntet. Majonéz, tejföl, mustár, két evőkanál csipkelekvár, citromlé, cukor, só, őrölt bors került bele. Kihűlés után mindezt összekutyultam. A készítés szerint valami tokányféle és egy majonézes saláta vadházasságának lehetne a gyümölcse. De ízlik.

Téli cukkiniétek

 Adott volt a tenyészidőszak alatt teljes méretűre nőtt, félérett cukkini. Először is leküzdöttem róla a héját. Aki nem dolgozik, ne is egyék - ez ebben az állapotában embert kívánó feladat. A belet eltávolítottam, a húsát felkockáztam. Felaprítottam egy nagy és egy kis gerezd "elefánt-fokhagymát", megfejeltem kevés valódi fokhagymával is. Adott volt maradék fűszeres olaj, amelyben korábban aszalt paradicsomok áztatták magukat. Egy hőálló tálban felhevítettem, megfuttattam rajta a hagymát. Megfűszereztem: oregánó, pirospaprika. Beletettem a cukkinit, és hintettem rá ételízesítőt. Mérsékelt lángon kevergettem egy darabig, hogy az olaj és a fűszerek eloszoljanak. Közben főztem rizsszemnek titulált tésztát. Leszűrés után ezt is a tál tartalmához forgattam, és lefedve fél órára sütőbe tettem.

Azért teszem közzé, mert megeshet, hogy másnak is tetszik az eredmény.

Elmélkedés a pásztortarhonyáról

Ennek az ételnek meglehetősen sok neve van. A címben szereplőn kívül lehet krumplis tarhonya, öregtarhonya, öhön is. A netes receptoldalakon sok változatban felbukkan. Azért ragadtam billentyűzetet, mert olyan készítésmódok is olvashatók, amelyekre >na, így ne!< a reakcióm.

Az alapvető hozzávaló magától értetődően a tarhonya. Az étel sajátos ízéhez elengedhetetlen, hogy megpirítsuk. A száraztészta magas hőmérsékleten, lassan pirul. És itt jön az én privát fájdalmam. Kizárt, hogy a zsiradékban valami könnyen pörkölődő anyag is legyen. Még a szalonnából kisűlő zsír sem elég tiszta, de vannak, akik kolbászt is pirítanának a tészta előtt. Ennek kétféle kimenetele lehet: a tészta nem pirul optimálisra, vagy a szalonna/kolbász anyagai kozmálnak meg közben. (Nem kizáró vagy.) Az pedig teljesen elképzelhetetlen, hogy még a hagymát is közé akarjuk tenni.

A tarhonya hagyományosan házi készítésű. A gépitől sokáig idegenkedtem, talán mert nem ideálisan elkészített adagokkal találkoztam. Mára belenyugodtam a gépi változatba elsősorban mert az ára kíméletesebb, másrészt az egységes méret egyenletesebb pirítást eredményez.

A krumpli az általánosan vásárolható közepes fövési típusú legyen. Nekem kimondottan tetszik, ha a végső kevergetésnél elmázolódik a tésztaszemeken. Kell még vöröshagyma és pirospaprika. A további hozzávalók már gazdagítást jelentenek. Először is a paprikás ételekbe előnyös kevés friss paradicsom és zöldpaprika. Szezonon kívül erre a célra jól használható az aszalt paradicsom is. A paprikás ételekben kedvelem az erős paprikát. Nem olyat, hogy lángot fújjak, mint Süsü, de legyen érezhető. A hentesáru már urizálás, de a kolbászhoz családi hagyomány alapján hozzászoktam. A lehető legolcsóbb fajtát használom, a lecsókolbászt. Nem mondom, hogy némi füstöltség bántana, de én nem igénylem. Ami zavar, ha a kolbász kemény. Tehát a száraz kolbászokat nem teszem bele. Sok változatban szerepel a szalonna; szentségtörésnek nem tartom, de ahhoz sem vagyok hozzászokva.

A készítés az eredeti környezetben természetesen bográcsban történt. Az megint családi örökség, hogy én kuktában szoktam főzni, így legalább az a fázis rövid. A krumpli, hagyma, kolbász előkészítése a hosszabb.

Amint már említettem, a tészta pirítása fontos és érzékeny művelet. Ezt külön, egy jó szendvicstalppal rendelkező serpenyőben szoktam végezni. A zsírral nem lehet nagyon takarékoskodni, mert akkor nem lesz egységes a színe. Olyan békebeli zsemleszín az ideális. Amikor jó, lehúzom a lángról, és hozzáadom az aprított vöröshagymát. Ez visszahűti valamennyire, így már nem hevül túl a pirospaprika. A szín kioldódásához elég a hőmérséklete. Közben a kukta aljára beteszem a kis kockákra vágott krumplit, felöntöm annyi vízzel, hogy két ujjnyira ellepje, és igyekszem úgy időzíteni, hogy akkor forrjon föl, amikor a tarhonyán már a paprika is rajta van. A krumplira teszem a paradicsomot, zöldpaprikát, erős paprikát, és sót meg ételízesítőt. Ha forr, hozzáadom a tarhonyát, és a legtetejére a kicsire aprított kolbászt. Keverés nélkül lezárom, és a kifúvástól számítva 7 percig főzöm.
A leírt módon a fazék alján a krumplidarabok között marad víz, nem ragad le az étel. Ha összekeverjük, akkor nagyon kényessé válik a láng erősségére, mert az alulra kerülő tarhonyaszemek magukba veszik a vizet. Akkor szoktam összekeverni, amikor már levehető a teteje. Gyakori, hogy még kiegészítem a pirospaprikát, illetve ha erősként valami paprikakrémet használok, az is jó ilyenkor. Csak a sózásnál számításba kell venni.

Ehhez az étekhez kimondottan kívánkozik a savanyúság. Savanyú uborka, almapaprika, fejes saláta, vagy vegyes vágott.

Kubuntu 22.04 beüzemelése

 Új számítógépet kellett operációs rendszerrel ellátnom, ehhez kivártam az új LTS verziót. A telepítés különösebb bonyodalmak nélkül, gyorsan lezajlott. Utána következett a testreszabás. A KDE Plasma asztali munkafelület alapértelmezett színvilága nem kimondottan az esetem. A KDE Store oldalon lehetőség van több szinten is előzékeny fejlesztők témáit alkamazni. 

A Rendszerbeállítások megfelelő rovatában (Megjelenés) azonban nem sikerült aktivizálni az új témák letöltését, minden megmozdulásra egy undok hibaüzenet ugrott fel: 

"Unknown Open Collaboration Service (0) API error."

Természetesen nekifogtam keresgélni; mint kiderült, sokan kaptak már ilyen hibát, ráadásul sok évvel ezelőtt is. A találatok többségénél azonban megoldás nem szerepelt. Végül egyiknél egy kevésbé biztatónak tűnő tippet leltem, miszerint át kell állítani a nyelvet angolra. És láss csodát, ilyen módon sikerült más témát telepíteni.