Terápia dióhéjban

 Talán nem árt, ha minél előbb megmagyarázom a címadást. Ez egy YouTube csatorna egyenes fordítása (Therapy in a nutshell). És leginkább ez ösztönzött arra, hogy a blogra is kitegyem ezt a témát.

Azt nem tudom, hogy az ajánlatlistában történt megjelenése egy véletlengenerátor műve, vagy volt valami köze az előzőleg nézett videókhoz. Eleinte inkább azért hallgattam, hogy gyakoroljam a hallott angol nyelvű szöveg megértését, és ehhez előnyös, ha érdekel is, amiről szó van. Azután már inkább a kapott információk miatt kerestem a további részeket. És ahogy kezdett összeállni a kép, időnként sóhajtottam, miért nem hallhattam mindezt úgy 45 évvel ezelőtt. Persze, ennek különféle szintű akadályai lettek volna. Úgymint a csatorna készítője még nem is volt életben, a felhasznált elméletek egy részét még nem alkották meg, angolul még csak olvasni tudtam valamennyire, és az eltelt évtizedek alatt sok mindent fölszedtem itt-ott, ami legalábbis elősegíti, hogy úgy értsem az elhangzottakat, ahogyan. Az már elhanyagolható apróság, hogy videomegosztó média sem volt.

De hogy a dologra térjek, Emma McAdam több videosorozatot is készített, amelyekben elsősorban a szorongásos problémákkal küzdőknek ad tanácsokat. A teljesség kedvéért azonban elméleti ismertetőket is kapunk. Az alábbi például a helyére teszi a szorongás kialakulásának tényezőit: 

 Van, amiben megerősíti a korábbi elképzeléseimet, és van, amiben újat is mond. Eddig úgy tudtam, hogy az idegrendszer az első életévben alakul véglegessé, és azok a hatások, amik akkor érik az embert, maradandó nyomot hagynak. De a hallottak szerint azért dinamikusabb, plasztikusabb az idegrendszer működése, és oda-vissza érvényesülnek a hatások még felnőttkorban is: a környezet alakítja az agyat, az agy bizonyos jellemzői pedig meghatározzák a környezeti hatásokra kialakuló reakcióinkat.

A szorongás és a depresszió kémiai meghatározottsága és befolyásolhatósága  a témája a második konkrét ajánlatomnak:

A folytatása:

És itt hivatkoznék egy másik személyre is, akire a neten figyeltem fel: Dr. Máté Gáborra. Nagyon sok előadást, beszélgetést, fórumot lehet találni, amelyekben szerepel, néhány magyar nyelvűt is. De magyarul már érezhetően nehezebben fogalmaz, és az angol nyelvű anyagok sok esetben szakmaibbak is. De ismétlődően felbukkan a véleménye, hogy a kultúránk toxikus, és rengeteg mentális, illetve pszichoszomatikus probléma forrása. Ez eléggé egybecseng Emma második előadásával.

Máté doktor arcán nyomot hagytak az átélt viszontagságok. Sok minden ismétlődik a hanganyagaiban, ezek egyike, hogy saját sorsáról beszél, arról, hogy a világháború és zsidóüldözés körülményei között anyja egy idegen gondjaira bízta, mert a saját túlélését akkora veszélyben érezte. És még idős korában is hat rá az akkor átélt trauma. Nagyon fontosnak tartom azt, ahogyan ő a traumát értelmezi: nem a külső esemény a trauma, ami az egyénnel történik (háború, természeti katasztrófa, családon belüli erőszak, stb.), hanem az a hatás, amit az átélő személyiségében kivált. Ismétlődő megállapítás az is Dr. Máténál, hogy kimondottan testi megbetegedések - elsősorban autoimmun problémák, és daganatok - esetében sok tapasztalati adat támasztja alá az összefüggést pszichikai okokkal, főként olyankor, amikor az egyén elfojtja valamilyen feszültségét. De talán jobb, ha meghagyom neki a részletek kifejtését; ajánlok néhány videót a sokból:

 

A trauma, vagy Trauma (ez a megkülönböztetés is Máté Gáboré) kialakulása tehát függ az egyén biológiai adottságaitól, és mivel a környezet hatásai is módosítják azokat, az előéletétől is. És itt kapcsolnék még egy megközelítést, amely inkább pszichológiai szintű. Az emberek érzékenysége az előzőek szerint különböző. Vannak, akik azonos objektíve mérhető hatásokra intenzívebben reagálnak, mint mások. Angol terminológiával highly sensitive person (HSP) megnevezéssel illetik őket, magyarul szuperérzékenység a titulus. Példa: https://hvg.hu/pszichologiamagazin/20221115_Ha_on_is_szupererzekeny_akkor_tudja_mi_a_szenvedes_e_harsany_vilagban (Már az URL is elég beszédes...)

Logikai metszetet vezet elő Dr. Jonice Webb: 

Ide csak annyit fűznék, hogy a traumát kiváltó esemény nem biztos, hogy feltűnő, harsány.

A következő video alkotója egy, a szokásostól eltérő típusú veszteségre hívja fel a figyelmünket:

Lassan annak kellene következni, hova akartam eljutni az eddigiekkel. Amint sejthető, eléggé alapos átfedéseket vélek a saját sorsommal és állapotommal. Többnyire inkább a diagnózis tájéka, de nem árt minél pontosabban körvonalazni a problémákat ahhoz, hogy a megoldásukhoz tudjunk fogni. A címadó sorozat pedig sok gyakorlati ötletet is ad a javuláshoz. Elég kicsi az esély, de hátha valaki ezen a blogon keresztül értesül ezekről az információforrásokról, és talán még hasznát is veszi. Legyen úgy!

De ha más nem, lehet a dologban valami Midasz király borbélya effektus is. Én is elmormolom itt, ami tudomásomra jutott, aztán egyszer hátha nő innen egy nádas, amely világgá suttogja :-)

Még azoknak is szeretnék mutatni valamit, akiknek az angol nyelv akadály (jut eszembe, Máté doktor artikulációja nem a legkönnyebben érthető, Emma pedig igyekszik minél többet elmondani, és emiatt időnként eléggé felgyorsít). Próbáltam keresgélni, magyar nyelven van-e hasonló anyag. Van, csak jóval kevesebb, és korlátozottabb tematikájú. Egy példa:

A hölgy hivatkozik Dr. Jonice Webbre, akitől én is ajánlottam.

Sütőtökös gombóc

Kiemelkedő lett az idei töktermés. Olyan felhasználáson törtem a fejem, hogy minél kevesebb cukor kelljen hozzá. Nem mintha résztvevője lennék a divatos cukorhisztinek, hanem mert a cukor méregdrága.

Egy ideje szokásom lekváros gombócot főzni. A 'gyors szilvásgombóc' forrázott tésztájából, csak nem bele töltöm, hanem fogyasztáskor teszem rá. Így sokkal egyszerűbb.

Gondoltam, kipróbálom olyan változatban, hogy forrázott liszt helyett tökpéppel lazítom. A mennyiségeket nem mértem, csak becslés alapján írom. A tök úgyis van olyan változékony alapanyag, hogy nem sokat jelentene a dekázás. Tehát kb. fél kilónyi puhára főtt, szétnyomott tökhöz tettem kb. 10 dekányi grízt. Ezzel egy ideig hagytam állni, hogy a gríz vegyen magába minél több nedvességet. Utána elkevertem benne egy tojást, és annyi lisztet adagoltam, hogy az állaga egy kalácstésztára emlékeztetett. Itt lefékezek egy kicsit: ugyan gombócot írtam, de én nem kézzel szoktam gömböket alakítani, hanem a Bernáth-féle eszközbe töltöm a tésztát, és a kroketthez méretezett rostán nyomom ki. Nem hosszúkás rudakat vágok, hanem széle-hossza-egy hengerkéket; leginkább egy hatalmas gépi tarhonyaszemhez hasonlítanak. Kifőzés után a szokott módon pirított zsemlemorzsába hempergettem.

A gombócok állaga megfelelő lett, a színük szép sárga, az ízük pedig a töknek köszönhetően eleve édeskés. Úgyhogy erre a tésztára nem kellett cukrot szórni, csak ízlés szerinti lekvárral elfogyasztani.

Aki hagyományosan csinálna gombócokat, annak érdemes lehet valami zsiradékot is tenni a tésztába, mert a leírt módon elég ragadós.

Gondolatok - és tettek - a konyhában

 Almás-diós pite kicsit megreformálva

Kezdjük a történetiségnél: adott volt egy csomó hullott alma, amely már használható, de még nem teljesértékű érettségi fokon vált meg a fájától. És egy adag (legalább 20 dkg) tisztított dióbél, amelyet ideje volt eltüntetni az élelmiszermolyok kandi csápjai elől.

Ez az együttes almás-diós pitébe kívánkozott a fejemben. Ilyet még nem sütöttem, általában csak az alma szokott tésztalapok közé kerülni. A dió viszont izgalmasabb úgy, ha sikerül kissé megpirítani. Pirulni akkor tud, ha kívül van. Tehát az első reform-ötlet az volt, hogy a pite tésztájának nagyobb részét belenyújtóztattam a tepsi aljába, megszórtam dióval. A diót azon a darálón hajtottam le, amely picit gorombább forgácsokat képez belőle. Így betettem sülni, egy emelettel magasabbra, mint a szokásos, hogy inkább a teteje kapja a hőt. Ennek így nem volt bekalibrált ideje, figyelni kellett, mikor színesedik a dió. Ekkor kikaptam, és ráterítettem az almatölteléket. Nálam úgy készül, hogy a reszelt almát ízlés szerint adagolt cukorral párolom, igyekszem a fölösleges nedvességet szélnek ereszteni. A végén teszek hozzá egy kávéskanálnyi őrült fahéjat, és szükség esetén kevés nedvszívó anyagot. Többnyire zsemlemorzsa szokott lenni, de most zabpehellyel próbálkoztam. Tudom ajánlani.

A dió többi részét belegyúrtam a maradék pitetésztába. Mivel több nedvességet nem kapott, ettől szilárdabb lett. Alkalmas volt arra, hogy a durvábbik reszelővel oszlassam el a töltelék tetején. (Ez a technika nem saját találmány.) Úgy gondoltam, a diótartalom ilyen módon megint csak lehetőséget kap a pirulásra. A reszeléket még meghintettem kristálycukorral, mert az édesítendő részt is gyarapítottam. 180 fokon kb. 45 percet töltött a sütőben, mire a tetejét kellően színesnek találtam.

Az eredmény minősége arra ösztönzött, hogy közzétegyem a blogban. Hello, world! :-)

Felolvasás Linuxban

 Visszatekintettem: már 9 éve annak, hogy foglalkoztam a szövegfelolvasás témájával. Az akkor szerepelt eSpeak rendszer már annyira beleérett a Linux környezetébe, hogy a tárolókból néhány kattintással telepíthető, és működik is. Ennek ellenére nemigen használtam, mert annyira robotikus orgánuma van, mintha a kiürült konzervdoboz emelkedne szólásra a hulladékgyűjtőből. Amit szerettem volna, az angol nyelvű szövegek felolvastatása abból a célból, hogy gyakoroljam a hallás utáni megértést. Mert olvasni ugyan elég jól tudok, de a beszélt nyelv terén volna még fejlődni valóm.

Nemrégen egy ajánlatból kattintott YouTube videó újra ráirányította a figyelmemet a tts (text to speech) rendszerekre. A keresésekből kirajzolódott a szokásos szomorú kép: Windowsra sok van, és köztük jók is, Linuxra kevés. Azért találtam olyat - a neve mimic3 tts - amelynek a hangzása már egészen tűrhető, de az első kísérletem csak félsikert hozott vele. Feltelepítettem, terminálból szépen felolvasta a próbaszöveget, a webszerverét is sikerült szóra bírni a böngészőben, de a Speech Dispatchernél elakadtam. Ez egy általános közvetítő felület a hangot előállító programok és a hangrendszer között. A mimic3 dokumentációja alapján igyekeztem a konfigurációs fájlt aktualizálni, de a leírásból kimaradt egy lényeges sor, a modult pedig magamnak kellett elkészítenem hozzá. És amikor már minden a helyére került, még mindig nem hallottam semmit. Azóta már gyanítom, hogy miért, de a bizonyosságért nem fogom visszafejleszteni a Linuxomat. Ugyanis közben feltelepítettem a Kubuntu 23.04 verziót. Ebben először egyáltalán nem sikerült működésre bírni a mimic3-at. A Python könyvtári modulokban valami inkompatibilitás van.

A következőkben tehát a mimic3 tts beillesztési tapasztalatait teszem közzé a Kubuntu Lunar-ba.

A Python lehetővé teszi virtuális környezetek kialakítását. A virtuális környezet verziója pedig eltérhet a rendszerben levő Pythonétól. Legalábbis az Anaconda nevű csomag lehetővé teszi ezt. Felkerestem tehát a webhelyét és telepítettem. Az Ubuntu tárolókban nem szerepel; ebből sajnos, az is következik, hogy nincs összehangolva a többi komponenssel. Megint csak valami inkompatibilitás lehet az oka, hogy az anaconda-navigator nem minden funkciója működik. A Python 3.9 környezetet sikerült létrehozni, de abban már csak terminálból tudtam alkotni. A mimic3 a githubon található (https://github.com/MycroftAI/mimic3), a

pip install mycroft-mimic3-tts[all]

paranccsal telepíthető.

A Kubuntu 23.04 kiadás a 0.11.4-2 verziószámú Speech Dispatcher-t tartalmazza. A konfigurációs fájlokat átmásoltam a /etc/speech-dispatcher/-ből a $HOME/.config/speech-dispatcher/-be, hogy sima felhasználóként tudjam módosítani. Ez a verzió már tartalmaz egy mimic3-generic modult, amelynek a konfigurációs fájljában látható nyomai vannak, hogy valaki egy másik modulénak a módosításával készítette. Persze, ha működik, ennek nincs jelentősége. A speechd.conf fájl a településkori állapotában kikommentezett felsorolást ad a modulokról, amelyekkel együtt tud működni különféle tts rendszerekkel. Ebbe a felsorolásba viszont nem került bele a mimic3. Tehát be kell szúrni egy új sort (kommentjel nélkül):

AddModule “mimic3-generic” “sd_generic” “mimic3-generic.conf”

Vigyázat, ez a githubon is kimaradt a dokumentáció ide vonatkozó szekciójából, de enélkül nem hívható a mimic3. Néhány további beszúrandó sor, amelyekhez minták, és magyarázatok is szerepelnek a fájlban:

DefaultModule “mimic3-generic”

DefaultLanguage “en”

DefaultVoiceType “MALE1”

AudioOutputMethod “libao”

Kipróbálás előtt el kell indítani a mimic3-server háttérszolgáltatást, mert a conf-ban a meghívás --remote paraméterrel szerepel. Ha ezt automatizálni szeretnénk a gép indulásakor, ahhoz találunk segítséget a dokumentációban. Én inkább a Rendszerbeállítások Indítás és leállás szekciójában adtam hozzá az Automatikus indítás-hoz, így is működik. A Speech Dispatcher-nek van egy parancssori bemeneti lehetősége, ezzel lehet legközvetlenebbül tesztelni.

spd-say 'She sells seashells by the seashore'

És ez az a pont, ahol az első kísérletem zátonyra futni látszott. Hibaüzenet nem volt, de hang se. Aztán rájöttem, hogy még egy működési réteggel kell megküzdeni. A gépemben ugyanis háromféle hangeszköz is található. Egy a processzorba integrálva, egy az alaplapon, és az USB felületű fejhallgatót is így tartja nyilván a rendszer. A PulseAudio hangerőszabályozó nevű program pedig a hangerőszabályozáson kívül az összeköttetés beállítására is szolgál a kliens programok és a lejátszóeszközök között. A kliens program viszont csak olyankor jelenik meg a Lejátszás fülön, ha az ember elindította. Tehát beadtam egy hosszabb tesztszöveget, hogy legyen időm akciózni, és a megjelenő kezelőfelületen kiválasztottam azt a lejátszóeszközt, amelyiken a beszédet szerettem volna hallani.

Az ellenség alaposabb megtévesztése érdekében nem a Speech Dispatcher neve jelent meg, hanem a paplay; nyilván a Dispatcher ennek adja tovább a hangokat.

És tadám, megvalósult az a szerény álmocskám, hogy betöltök egy ebookot az Okular-ba, vagy a Calibre-be, felolvasást kérek, és viszonylag kulturált hangon hallgathatom. Persze, nem tökéletes a dolog, már találkoztam olyan szavakkal, amiket nem ismert föl a tts, és inkább betűzte őket. De általános szöveghez jó lesz.

A mimic3 egyébként magyarul is tud olvasni, ha valakinek ilyen vágya van. Vagy akarhat egyéb kapcsolódó mesterséges intelligencia-szolgáltatásokat. A Mycroft AI-hoz tartozik KDE plazmoid; lehet beszélő és/vagy beszéddel vezérelhető gépi asszisztenst telepíteni és tanítgatni.

Widelands

Az egyre távolodó derűs múltban sokat játszottam a Settlers című játéksorozat első néhány tagjával. A bemutatkozás az akkor még forgalomban levő Commodore Amiga gépen történt, de aztán PC-re is átírták; a későbbiek már kimondottan azon voltak elérhetők.

Ha valaki nem ismerné: az alapeszme az, hogy egymással összefüggő egységekből egy hatékonyan működő gazdaságot állítsunk össze adott környezetben. A kis telepesek felépítik a tevékenységhez rendelt épületet, aztán működtetik azt. A favágó kivágja a fákat, a fűrészüzem abból deszkákat készít, amiket általában az építők használnak. Az irányítás indirekt és korlátozott, mi döntjük el, hová épüljön az adott termelési egység, és kifinomultabb esetben beavatkozhatunk, milyen prioritással kapja a nyersanyagait.

A sorozat későbbi tagjainál egyre nagyobb hangsúlyt kapott a megjelenítés, animálás, és valahogy elsorvadt az a hangulat, ami az első kettőnél még megvolt. Szerintem.

Nemrégen belebotlottam a neten egy ingyen letölthető játékra, amely bevallottan a Settlers 2. részét tekintette mintának. További rokonszenves vonása, hogy Linux alatt is fut. A neve Widelands.

A játékmenet és a megjelenítés stílusa teljesen hasonló az elődhöz. Többféle nép van a készletben, amelyek nemcsak az épületek külsejében térnek el, hanem a gazdaságuk is különbözik. A kő és a fa
hasáb mindegyiknél közös az építőanyagoknál, de van, amelyik nádat is használ - ezt külön kell megtermeszteni -, van agyagból téglát készítő; van, amelyik a követ külön faragott állapotban is használja, van, amelyik "edzett" fát is készít. Különféle szöveteket is készítenek vagy harci öltözékhez, vagy vitorlához a hajók számára. A juhgyapjú és a nádszövet még hagyján, de az atlantisziak kukoricafaló pókokat tenyésztenek alapanyag előállítására. A kenyerükbe meg feketegyökeret is sütnek, azt külön kell megtermelni.

Néhány említésre érdemes eltérés a Settlers-hez képest: a katonai épület hatótávolsága itt nem változik az ellenség odatelepülésével. A Settlers-ben ilyenkor a határvonal visszanyomódott, és az esetleg már odaépített épületek leégtek. Építéshez tereprendezés nincs, ahhoz kell alkalmazkodni, amit találunk. Egyébként a terep itt is meghatározza az építhető ház méretét, bár szerintem a térképkészítőben attól függetlenül is korlátozható. Az épületek létesítésénél külön meghatározható a szükséges építőanyagok fontossága, és a működéskor felhasznált alapanyagoké. Utóbbiaknál azt is megválaszthatjuk, mekkora legyen az előzetes készlet. Sajnos, a hordároknak nem tudjuk előírni, milyen prioritással kapják fel a zászlók tövébe tett árukat. A fákat és a kőkupacokat meg lehet jelölni az illetékes dolgozók számára, hogy először azzal foglalkozzanak. A munkahelyek hatóterülete nem választható meg, mindig koncentrikus.  Egyes munkaegységek továbbfejleszthetők, ha a bennük dolgozó elegendő tapasztalatot gyűjtött. És olykor csak a fejlettebb változat termel összetettebb terméket. A barbároknál kissé keveredik a szerszámok és fegyverek előállítása, az alapszintű épület szerszámokat csinál, a továbbfejlesztettek fegyvereket. A szakmunkásokat el lehet bocsátani anélkül, hogy az épület károsodna. Ez olyankor jöhet jól, ha egy másikba szeretnénk hamar dolgozót. A katonák többféle jártasságban fejleszthetők. A katonai épületek mérete és hatótávolsága különböző, a tornyokból messzire látunk, de azok is messziről láthatók - és támadhatók. A katonákból egyenként válogathatunk, melyik vegyen részt egy támadásban. Katapult, vagy egyéb távolsági fegyver nincs, marad a közvetlen hadakozás.

Kezdők számára készítettek oktatójátékokat, és van néhány kötöttebb forgatókönyvű hadjárat a népek bemutatására. Utóbbiak között vannak kimondottan húzós nehézségűek, két záró küldetést a mai napig sem tudtam teljesíteni, akkora túlerőben vannak a gépi ellenfelek. Az elérendő célt pedig nem kötik az orrunkra, aztán, ha az ember más szempont szerint építkezett, futhat neki még egyszer. A térképek készítői előszeretettel csináltak valami szűk keresztmetszetet: valamelyik nyersanyag hiányzik, vagy nagyon kevés/messze van; kevés az építési pozíció nagyobb épületekhez; olyannal is találkoztam, hogy az ültetett fák feltűnően lassan nőttek.

A bejegyzést nem kimerítő ismertetőnek szántam, inkább kedvcsinálónak. Aki tovább tájékozódna, látogassa meg a webhelyet: https://www.widelands.org

szemléltetésül egy képernyőkép virágzó barbár településről: