Nem mind csíbor, ami úszik

A rovarvilág búvárai

Laikus ember ha rovart lát a vízben tempózni, nagy valószínűséggel úgy véli, az egy csíbor. A dolognak van annyi valóságalapja, hogy a csíborok legnagyobb testű, ezért legfeltűnőbb képviselői vízibogarak. Azonban nem az egyedüliek.

A csíborok családja (Hydrophilidae) elég népes, hozzávetőleg 2300 fajuk ismert. Legnagyobb részük apró, és egyáltalán nem feltűnő állat. Csak egy részük él vízben, bár a szárazföldiek is kedvelik a nedves élőhelyeket: mohapárnákban, avar között, gombában, trágyában találhatók. A vízi életmódúak is legfeljebb gyenge úszók, de inkább csak mászkálnak a növényzeten, vagy az aljzaton.

Az óriáscsíbor (Hydrous piceus) elérheti az 55 mm-es hosszot, ezzel Európa egyik legnagyobb testű bogara. Fényes fekete, vagy lehet kissé olajzöldes árnyalatú. Szárnyfedőit finom hosszanti pontsorok díszítik. Felül erősebben domború, mint alul; a szárnyfedők pereme pedig oldalt túlér a potroh peremén. A tor alját szőrzet borítja. Hozzá igen hasonló megjelenésű a nagy csíbor (Hydrous aterrimus).

Az óriáscsíbor lárvája ragadozó, a kifejlett bogár növényevő. Ezért növényzet között, moszatcsomókban tartózkodik leggyakrabban. Szabadon úszva ritkán látható, mozgása elég lassú. Második és harmadik lábpárján található úszószőrökből álló sáv, amellyel evez. A lábpárok felváltva mozognak, mintha a mászó mozdulatokat végezné a vízben.
A csíborok a hasoldalukra tapadt levegőrétegből lélegeznek a víz alatt. Ezt a tor szőrzete, és a túlnyúló szárnyfedők segítik. A levegő cseréjét úgy végzik, hogy fejüket féloldalasan a vízfelszínre emelik, és csápjuk begörbítésével kis csatornát képeznek a tartalék légpárna felé. Az áramlást a csápbunkó rezegtetése hozza létre.

A csíborok viszonylag ritkán kénytelenek a felszínre jönni, mivel a raktározott levegő és a víz határfelületén a légzési gázok oda-vissza diffundálhatnak, tehát az összetétel folyamatosan frissül.

A vízi csíborok közül említsük még meg a kis csíbort (Hydrochara caraboides), és a sárgalábú csíbort (Hydrochara flavipes) amelyek jóval kisebbek, 16 - 18 mm-re nőnek meg. Testalakjuk hosszúkásabb, hátuk még erősebben domború.

A látott vízibogarak többsége inkább a csíkbogarak közé szokott tartozni. Ezek ragadozók, emiatt is többet mozognak, valamint levegőcserére is gyakrabban szorulnak.
A csíkbogarak családja (Dytiscidae) a futóbogarakkal áll rokoni kapcsolatban. Több, mint 3000 fajuk ismeretes. Lárváik is ragadozók, különlegességük, hogy rágóikat injekcióstű-szerűen csatorna töri át, ezen keresztül képesek emésztőnedvet fecskendezni áldozatukba, majd a megemésztett anyagokat felszívják.

A csíkbogarak kiváló úszók. Harmadik lábpárjuk ellapult, hátső szélén pedig hosszú evezőszőrök sorakoznak. A lábpárral egyszerre csapnak; egy evezési ütem a nagyobbakat akár méternyi távolságra is továbblendítheti. Testük lapított, alul-felül kb. egyformán domborodó.
A csíkbogarak a búvárkodáshoz szükséges levegőt a szárnyfedők alatt hordozzák. Frissítéshez a bogár potroha végét dugja ki a vízfelszín fölé, azt kissé lehajlítva rést képez a levegőraktár felé. Mivel eközben felülről veszély fenyegetheti, úszólábait előrefeszíti, hogy minél gyorsabban startolhasson szükség esetén. Ez az elhelyezkedés igen jellemző a csíkbogarakra, gyakran láthatók ilyen pozícióban.
Leggyakrabban emlegetett képviselőjük a sárgaszegélyű csíkbogár (Dytiscus marginalis). Ám van néhány, hozzá igen nagymértékben hasonló más faj is; tudományos precizitású meghatározás nélkül nem nagyon lehet tudni, éppen melyikkel találkoztunk. A fajcsoport közös jellemzői: feketés-zöldes hátoldal,sárga szegéllyel; az előtort elöl-hátul is sárga szín szegélyezi. Formájuk ovális. Méretük 28 - 35 mm.

Hasonlóak a búvárbogarak is (Cybister nemzetség), de értő szemmel őket már könnyű megkülönböztetni: sárga szegélyük csak oldalt van, az előtoron keresztben nincs. Ezenkívül fejük valamivel kisebb, és tojásdad a körvonaluk, szélességük legnagyobb a test hátsó harmadánál.

A csíkbogarak többsége szeret lesben megülni, és csak a közeledő prédára támadnak rá. A búvárbogarak és a kisebb termetű (15 - 18 mm) barázdás csíkbogár (Acilius sulcatus) azonban hajlamosak komótosan evezgetve pásztázni a vadászterületet.
A nagyobb csíkbogárfajoknál gyakori az ivari különbözőség. A hím bogár szárnyfedője sima, első lábpárján tapadókorongot visel. A nőstény szárnyfedőjének első kétharmada bordázott, tapadókorogja nincs.

A barázdás csíkbogár esetében a bordák végig húzódnak, tágasak, bennük barnás szőrzet található. A vízben felülröl mindez kissé emlékeztet egy barna kordbársony nadrág mintázatára.

barázdás csíkbogár hím

és nőstény

A víztaposó bogarak (Haliplidae) családja a csíkbogarakhoz áll közel; lárváik rágóját szintén csatorna töri át. Azonban ők egész életükön át békés növényevők. Néhány mm méretűek, a csíborokhoz hasonlóan váltott lábakkal, lassan úszkálnak. A tartalék levegőt a lábak nagyra nőtt csípőlemezei alatt hordják, frissítésre pedig nemigen van szükségük, mert a csíboroknál is említett diffúziós gázcsere az ő kis méretüknél már többnyire elegendő.

A bogarakon kívül főként a poloskák között fordulnak elő úszkáló búvárok.

A búvárpoloskák (Corixidae) hosszúkás testűek, hátoldaluk lapos, fejük széles. Harmadik lábpárjuk a csíkbogarakéhoz hasonló evezőlapát, szintén egyszerre csapnak vele, és kiváló úszók. Annyira, hogy képesek a víz alatt akkora lendületet venni, hogy a vízfelszínt átszakítva mindjárt repülésbe menjenek át. Többségük kis termetű, és általában növényevők. A nagy búvárpoloska (Corixa punctata) mintegy 16 - 18 mm méretű; hátoldala sötétszürke, mintázott.

A búvárpoloskák tartalék levegője az előtor oldalán levő kamrákban található. Frissítéséhez csak mozgás közben törik át egy pillanatra a vízfelszínt.
Sok fajuk hangadásra képes: első lábpárjukat dörzsölgetik a fej oldalának barázdált felületéhez.

A hanyattúszó poloskák (Notonectidae) testalakja csónakra emlékeztet. A hátoldal háztetőszerű és világos színű, a hasoldal lapos, feketés szőrökkel borított. A hosszú harmadik lábpárral eveznek, összehangoltan csapnak vele. A levegőt a hasoldal szőrei alatt tartalékolják. Nevüknek megfelelően fordított testhelyzetben úszkálnak. Légcseréhez a potroh végét dugják a levegőre. Ahol sok van, gyakran nagy számban pihennek így a víz felületén. Ragadozók. Felületes szemlélő számára eléggé hasonlóak a nagy búvárpoloskákhoz, azonban aki megfogásukat is tervezi, nem árt, ha óvatos, ugyanis kellemetlenül szúrnak. A közönséges hanyattúszó poloska (Notonecta glauca) átlagosan 15 mm.

A csíkpoloskák (Naucoridae) teste széles, lapos. Első lábpárjuk bicskaszerűen csukódó fogóláb. A másik két lábpárral úsznak. Gyors mozgású ragadozók. A levegő tartalékolását és frissítését a csíkbogarakhoz hasonlóan végzik, de ők nem szoktak hosszabb időt tölteni a felszínen. Általában a dús növényzet, vagy törmelék között rejtőznek, elég ritkán kerülnek szem elé. A hanyattúszókhoz hasonlóan ők is fájdalmas szúrásra képesek. A csíkpoloska (Naucoris cimicoides) zöldesbarna, 12 - 16 mm méretű állat.

Néha a víziskorpiót (Nepa cinerea) is láthatjuk úszni, amely a víziskorpiókhoz (Nepidae) tartozó poloska. Első lábpárja fogóláb - erről kapta a nevét - , teste lapos, hátul hosszú légzőcsövet visel. Ebből adódóan sekély vízben szeret lenni, ahol eléri vele a felszínt. Ragadozó, de lesből csap le a prédára, utánaúszni nem tud.