Régi korok tanúi

Bevezetésül néhány gondolat az élőlények korának meghatározásával kapcsolatban.
Vannak olyan élőlények, amelyek esetében ivartalan úton új egyedek jöhetnek létre. Egysejtűek kettéosztódnak, a növényvilágban és egyes fejletlen állatoknál sarjadzással fejlődnek ki új példányok. Ilyenkor nem teljesen egyértelmű, milyen korúnak tartsuk az adott élőlényt. Hiszen az "előd" nem pusztul el, hanem élete egyenesen folytatódik az "utódban".
Különösen az igen hosszú életű élőlényeknél problémák vannak az anyakönyvezéssel. Nincs feljegyezve, mikor csírázott ki az a bizonyos mag, mikor kelt ki a tojásból az a bizonyos teknős. A testfelépítésből vagy jól megállapítható a kor, vagy nem. És ha azt gondoljuk, hogy igen - pl. a fák évgyűrűi esetében, akkor is lehetnek nehézségek. A leghosszabb egyedi életűnek tartott fenyőknél például elég jellemző, hogy csak néhány ág van éppen életben, tehát nem igazán képződik szabályos évgyűrűkre tagolódott fatest. De a fatest belseje gyakran el is korhad öreg fák esetében.

A legidősebb nyilvántartott egyedi életű élőlény egy szálkástobozú fenyő. Ez 5063 éves, de további információt nem adnak meg róla. Sokáig rekordernek tartott társa, amelyet Matuzsálemnek neveznek, "csak" 4845 éves. A kaliforniai Fehér-hegységben található kb. 3000 m magasságban, de pontos helyét titokban tartják a vandalizmus megakadályozása érdekében.

A szálkástobozú fenyő (Pinus longaeva) nem olyan impozáns kolosszus, mint a mamutfenyő, mindössze 15 m magasságot ér el. A száraz és hideg magashegységi körülmények között igen lassan nő. A nagyon idős példányok törzse vaskos, de szabálytalan, girbegurba. Tűlevelei valószínűleg szintén rekorderek, mert akár 45 évig is zöldek maradhatnak. Ötösével helyezkednek el, 2,5 - 4 cm hosszúak, sötétzöld színűek, a nyalábok belseje felé néző fehér sávval. A tobozok hossza 5 - 10 cm, átmérője 3 - 4 cm.

A pikkelyeken sajátságos nyúlvány található, erről kapta a nevét.

A patagón ciprus (Fitzroya cupressoides) a második helyezett a leghosszabb életű fák között. Egy példányát 3638 évesnek határozták meg évgyűrűi alapján. Ez a ciprus nagyra (40 - 60m magasság, 5 m törzsátmérő) növő fa, amely az Andok vidékén él Chile és Argentína területén.

Levelei aprók, 3 - 6 mm-esek, gömbös tobozkái csupán 8 mm-re nőnek.

Darwin dél-amerikai útján 12,6 m-es törzsátmérőjű példányról is tett említést, de sajnos a fákat erősen vágták a XIX. században.

Bár a leghatalmasabb tömegű faóriás életkorban nem első helyezett, azért mindenképpen említésre méltó az idősek klubjában is. A Sherman tábornokról elnevezett óriás mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum) kora feltehetőleg 2300 - 2700 év közé esik. Ez a példány 1,4 m-es magasságban 7,7 m átmérőjű, és csak a törzs 1487 köbméternyi faanyagot jelent. Magassága 83,8 m.

Az óriás mamutfenyő a Sierra Nevada hegységben honos Kaliforniában, 1000 - 2000 m magasságban. Apró (3 - 6 mm), árszerű levelei spirálisan helyezkednek el, toboza tojásdad, 6 - 8 cm-es.

A skóciai Fortingall templomkertjében álló tiszafa becsült kora legalább 2000 év.

A közönséges tiszafa (Taxus baccata) kisebb fává nő; gyakori, hogy már a tövénél elágazik. Levelei laposak, sötétzöldek, a hajtásokon nagyjából egy síkba rendeződnek. Magját pirosra színeződő húsos köpeny burkolja, amely édes ízű.

A növény többi része mérgező, a lovak különösen érzékenyek rá. Fája finom szövetű, kemény, és nehéz - a vízben alámerül. Lassú növekedésű. Magyarországon a Bakonyban, a Miklóspál-hegy északi oldalán van természetes állománya.

A Yakushima szigetén álló, Jomon Sugi nevű japánciprus korára sokféle értéket adnak meg, de ezek közül a legszerényebb is 2170 év. A 16,2 m törzskörméretű fa 300 köbméternyi térfogatú.

A japánciprus (Cryptomeria japonica) nagyra növő fa, a 70 m-t is elérheti. 0,5 - 1 cm hosszú tűlevelei spirálisan helyezkednek el. A ciprusokra jellemző gömbös toboz 1 - 2 cm átmérőjű. Fája vöröses színű, illatos, könnyű, de erős, a korhadásnak ellenálló. Japánban kedvelt alapanyag sokféle célra. A fajt Japánban és Kínában erdészetileg ültetik.

A Jaya Sri Maha Bodhi nevű szent fügefa (Ficus religiosa) tiszteletre méltó kora mellett a legrégebben ültetett faként ismert. Időszámítás előtt 288-ban csírázott a sri-lankai Anuradhapura területén.

A szent füge 30 m magasra, és 3 m törzsátmérőig növő fa nagy (10 - 17 cm hosszú), szív alakú levelekkel, de fügéi aprók, 1 - 1,5 cm-esek.

A tasmán magköpenyciprus (Lagarostrobos franklinii) szintén nagyon lassan nő, és magas kort ér el.

Sajnos, értékes fája miatt ennek is kivágták a legszebb állományait. Finom szövetű, aranysárga színű, és sajátos illatú a benne levő metil-eugenoltól, amely a korhadással szemben is igen ellenállóvá teszi. Bár angol neve Huon fenyő, tulajdonképpen se nem ciprus, se nem fenyő, hanem a Podocarpusok közé tartozik. Levelei egészen aprók, 1 - 3 mm méretűek, spirálisan beborítják az egész hajtást. Toboza bogyóhoz hasonló. A fa kétlaki, tehát külön egyeden fejlődnek a hím és nővirágok.

A legidősebb élő példányok 2000 év körüliek.

A legnagyobb ismert szelídgesztenyefa Szicíliában, az Etna keleti lejtőjén áll Sant'Alfio területén. Törzse 57,9 m körméretű. Helyi neve Castagno dei Cento Cavalli, azaz a száz ló gesztenyéje. Korát legalább 2000 évre becsülik - egyesek 4000-re.

A szelídgesztenye (Castanea sativa) nagyobb termetű ( - 30 m), gyors növekedésű fa. 10 - 20 cm hosszú levelei fogazottak. Makktermése szúrós kupacsban fejlődik. Fája rugalmas, nehezen korhadó. A meszes talajt nem szereti.

Az olajfa (Olea europaea) idős példányai több helyen is fellelhetők a Földközi-tenger mellékén. Koruk 2000 év körüli lehet, egy Kréta szigetén élőnél ezt az évgyűrűk alapján sikerült is igazolni. A fa kisebb termetű, a 15 m magasságot ritkán haladja meg. Az ezüstös levelek 4 - 10 cm hosszúak, 1 - 3 cm szélesek. Az idős példányok törzse szinte mindig barázdált és csavarodott, göcsörtös.

Ez az olajfa kb. 1500 éves

Termése szolgáltatja az olivaolajat, ezért régi korok óta termesztik.

Kedveli a meszes talajt, jól tűri a szárazságot. Lassan növekszik; fája nehéz, kemény, sárga, vagy zöldesbarna színű.

Új-Zéland legidősebb fája egy kaurifenyő, a Te Matua Ngahere (Az Erdő Atyja). Az Északi Szigeten található a Waipoua erdőben. Törzskerülete 16 m fölötti, kora 2000 év körüli.

A kaurifenyő (Agathis australis) 50 m-re növő fa; kérge sima, levelei oválisak, 3 - 7 cm hosszal és 1 cm szélességgel. Átellenes párokban, vagy hármas örvökben állnak. A tobozok 5 - 7 cm átmérőjűek, gömbösek.

Növekedése változó, előbb gyorsul, aztán lassul. Értékes fájáért az állomány 90%-át kipusztították.

Afrika délnyugati részén, a Namib-sivatagban honos egy egyedülálló növény. Felfedezőjéről a Welwitschia nevet kapta (Welwitschia mirabilis). A szigorú körülmények között igen lassan növekszik; legidősebb példányainak korát 2000 év fölé teszik. A hosszú, erős karógyökér tetején fásodó, szabálytalan tölcsér formájú, rövid törzs foglal helyet. Mindössze kettő levelet fejleszt, ezek egymással átellenben állva a növény egész életén át növekednek. Külső részük szalagosan felhasadozik.

Kétlaki, tobozai nektárszerű anyaggal rovarokat vonzanak. Rendszertanilag régebben a nyitvatermők egyik kevésbé ismert családjába (Leplesmagvúak, Gnetophyta) sorolták, újabb irányzatok szerint ez önálló törzs. Közelebbi élő rokona nem ismeretes.