A vulkánok születésénél láttuk, hogy a magma a földkéreg egy részének megolvadásával keletkezik. Ez különféle lemeztektonikai eseményekhez kapcsolódhat. Az óceáni hátságok olyan vonalak, ahol a mélyből felfelé törő anyag kétfelé válva szétterül. Tehát az óceánok aljának anyaga egységes minőségű, csak a hátságtól távolodva egyre idősebb. A hátságok a feláramlás miatt gyakori helyei a felszíni vulkánosságnak. A magma tisztán az óceáni jellegű kéreglemez anyagából képződik. Jellemzőik: alacsony kovasavtartalom, nagy sűrűség, sötét szín, magas olvadáspont. A mélyből felemelkedő anyag gáztartalma viszonylag alacsony, és a gázok a kis viszkozitás következtében könnyen ki is szabadulnak belőle. Az ilyen eredetű lávák a bazaltok.
A bazaltos vulkánok kitöréseire jellemző, hogy a láva nyugodtan ömlik a felszínre, és magas hőmérséklete, alacsony viszkozitása miatt messzire elfolyik, nagy felületen szétterül. Felülete ahogyan hűl, megbőrösödik, és a mozgás ezt a bőrt összegyűri. Így párhuzamosan futó ráncok alakulnak ki, amelyek ha ívet is alkotnak, egy nagy, sötét kötéltekercshez teszik hasonlóvá a láva megjelenését. Az ilyen felületű lávafolyást egy igen szép szóval jelölik: pahoehoe (hawaii eredetű, ahol a vulkánok gyakran szolgáltatnak ilyen lávát).
Megjegyzés: Hawaii alatt forró pont van, nem hátság, de a láva minősége hasonló.
A hosszúra nyúló lávafolyások külső része megdermed, és hőszigetelő réteget képez a belső állomány körül. Tehát a front felé az utánpótlás inkább egy belső csőben érkezik. Amikor a forrás elapad, a front még mozoghat tovább, ami azt eredményezheti, hogy a felsőbb szakaszon a csőből kifogy az anyag - barlang keletkezik a lávafolyam belsejében.
A bazalt-lávafolyam nem csak pahoehoe megjelenésű lehet. A másik típus szintén hawaii elnevezéssel bír: aa. Nyilván ezt mondták a bennszülöttek, amikor mezítláb ráléptek. Ilyenkor ugyanis a felületet a megszilárdult láva kisebb-nagyobb szilánkjai borítják, amelyek hegyesek, élesek, érdesek. A polinéziaiak inkább megkerülik. Az aa lávaár frontja általában magas, szabálytalan kőhányásnak tűnő, csak helyenként látszik az izzás, ahonnan éppen legördült egy nagyobb megszilárdult tömb.
Mivel a szigetelőréteg itt nem összefüggő szilárd anyag, az utánpótlás csökkenésével nem keletkezik alagút a belsejében, hanem a középső sáv elvékonyodik, amely körül a már megállapodott külső részek magaspart-szerűen csatornát képeznek. Lávaszínlőknek nevezik ezeket.
Hogy a bazaltos lávafolyam pahoehoe vagy aa típusú lesz, attól függ, hogy meddig kényszerítik a körülmények mozgásra. Ha a külső bőr megdermedése után már nem mozog, marad pahoehoe. Ha igen, a szilárd kéreg összemorzsolódik, és aa felszínt alkot. Általában a legforróbb, leghígabb lávák maradnak pahoehoe külleműek, minél viszkózusabb a láva, annál nagyobb a hajlama, hogy aa-ba váltson. És ez mindig egyirányú átalakulás.
Az egymás tetején végigfolyó és megszilárduló híg lávafolyások nagy kiterjedésű, kis lejtésű vulkánhegyeket építenek fel. Ezt a típust - mivel egy földre helyezett domború pajzsra emlékeztetnek - pajzsvulkánnak nevezik. Tipikus pajzsvulkánok Hawaii óriásai, de a Galapagos-szigeteken is ilyenek vannak.
A híg bazaltos lávából a gázok süvítő kifúvás formájában távoznak, ami a lökhajtásos repülőgépekére emlékeztető hangjelenséggel jár, és a lávát szökőkútszerűen a magasba fröcsköli. Ezek a lávaszökőkutak különösen éjszaka látványosak, és akár több száz m magasra is felspriccelhetnek.
Ha a láva nagyon hígan folyós, a gáz egészen apró cseppekre oszlatja, amelyek megdermedve Pelé könnyei néven ismertek (Pelé Hawaii tűzistennője). A cseppek elvékonyodó végei hosszú szálakká húzódnak, amelyek természetes eredetŰ kőzetgyapotot alkotnak, ez Pelé haja.
Ha a láva nem annyira híg, nem apró cseppek, hanem nagyobb foszlányok repülnek a levegőbe. Leérkezve szétterülnek, úgy néznek ki, mintha tehén pottyantotta volna el őket. Úgy is becézik, hogy tehénlepények. A kifúvási kürtő körül ezek nagy tömegben egymásba olvadnak, így alakítják ki a fröccskúpokat vagy fröccsgyűrűket.
Az ember a kőzeteket is osztályozza. De a természetben nem élesen elkülönülő skatulyák vannak, hanem többnyire folyamatos átmenetek. Tehát vannak olyan vulkánok, amelyeknek láváit még a bazaltok közé soroljuk, de mégis eltérnek a hawaii vagy izlandi típustól. Sűrűbben folyósak és/vagy gázdúsabbak. Az ilyen bazalt tipikus felszínre kerülési formája az ún. Stromboli-típusú kitörés, amit a Lipari-szigetek ismert, állandó működésű szigethegyéről neveztek el.
A Stromboli-működésre a gyakori, enyhe robbanásos gázfelszabadulás jellemző; olyan, mint egy pöfögő lekvár. A kilövellések a lávát szétoszlatják, a repülő darabkák eléggé kihűlnek ahhoz, hogy számottevő mértékben ne olvadjanak össze. A kiszórt anyag a kazánsalakhoz hasonlít, és a kürtő körül jellegzetes alakú kúpot képez. Néhány száz méter magasra szoktak legfeljebb nőni, alakjuk többnyire szabályos, mindig 33° rézsűszögű kúp aránylag nagy kráterrel, amelynek belső oldala is hasonló lejtésű.
Speciális eset, ha a kitörés víz jelenlétében történik - sekély tengerben, vagy tóban. A forró lávával érintkező víz erősebb gőzrobbanásokat vált ki, amelyek apróbbra tördelik a szemcséket, és távolabbra vetik a kürtőtől. Széles, lapos, tányérszerű tufagyűrű alakul ki, amelynek szemcsemérete finom.
Van egy vulkán Kenyában, amelynek lávája időnként egészen speciális összetételű. Annyira gazdag nátriumban, hogy inkább a mosószódára emlékeztet; igen alacsony hőmérsékletű (más lávákhoz képest), mégis alacsony viszkozitású. Az alacsony hőmérséklet viszont azzal jár, hogy igen hamar megdermed, és egészen szürreálisnak tűnő kúpokat alakít ki a kürtői körül. A neve Ol Doinyo Lengai; a masai törzs szent hegyként tiszteli.
Ha olyan helyen alakul ki vulkán, hogy a magma legalább részben szárazföldi típusű kőzetlemez anyagából képződik, akkor a láva nagyobb kovasavtartalmú, alacsonyabb olvadáspontú, világosabb, és viszkózusabb. Az ásványi összetétel szerint andezitnek, dácitnak, vagy riolitnak nevezik. Az ilyen magma gőzökben, gázokban is gazdagabb. Amikor a felszínre ér, és felszabadul a nyomás alól, a gáznemű anyagok hirtelen tágulása okozza a kitörések robbanásos jellegét. A robbanások különböző arányban szórják szét a friss láva darabjait, és a régebben felszínre került törmeléket. A nagyobb darabokat vulkáni bombáknak szokták nevezni - bár ők már nem robbannak - de akár tetemes méretűek is lehetnek, így károsak az egészségre. A valamivel kisebbek neve lapilli (2 - 64 mm mérettartomány), ez kövecskéket jelent. Különösen erős robbanások - amilyenek pl. a Tambora 1815-ös, vagy a Krakatau 1883-as kitörésénél felléptek, nagy távolságba hajíthatják el a közepes méretű törmeléket. Mindkét említett esetben 40 km távolságra is elrepültek. A finomabb eloszlású részecskéket a robbanás lökete után inkább a nagy hőfelszabadulás miatt emelkedő levegő ragadja magával; a gázokkal, gőzökkel együtt ezek képezik a kitörési felhőt. Szélcsendben ez elvileg gomba - avagy mediterrán fenyő - alakú, de gyakoribb, hogy a szél eltéríti. A vulkáni por fokozatosan szóródik ki belőle; először a legnagyobb szemcsék, aztán a kisebbek. Legnagyobb távolságra a legfinomabb por jut el. A kiülepedett anyag vastagsága a távolsággal csökken.
A légkörbe jutott anyagok különféle kémiai és fizikai hatásokat fejtenek ki; a lebegő por többek között hasonló vörös színt eredményez a nap alacsony állásánál, mint amikor szeles idő közeledik.
A viszkózus lávából kiszakadó még forró darabok a bennük levő gázok kiterjedésétől felhabosodnak, olyan lesz a szerkezetük, mint egy darab kenyéré. A kőzet-szivacs átlagos sűrűsége kisebb lehet, mint a vízé, tehát - legalábbis frissen - úszni képes a felületén. Később általában átnedvesedik és lesüllyed. Ezt a felhabosodott lávát horzsakőnek nevezik.
Ha az emelkedő magmából a gázok mélyebben, a vulkáni kürtő belsejében szabadulnak ki, a folyamat egyrészt törmelékké oszlatja szét az anyagot, másrészt a gázsugár magasra fellövelli azt a kráterből. Ez az úgynevezet pliniusi kitörés típusa (a Vezúv 79. évi nagy kitörése után). Előfordul, hogy a gázok csak a felszínre érve válnak szabaddá, de akkor nagyon hirtelen, mintha egy nagy fazék túlhevült víz egyszerre indulna forrásnak az aljától a felszínéig. Ilyenkor nem emelkedik a magasba, hanem sűrű izzó felhő módjára lehömpölyög a lejtőn. Az izzó felhők fontos jellemzője, hogy részben az alászoruló levegő, részben a lávarészecskékből eltávozó forró gázok miatt a szilárd alkotórészek mintegy légpárnán közlekednek, tehát igen gyorsak. Magas hőmérsékletük miatt pedig halálos veszedelmet jelentenek. A fluidizálódott láva-gáz elegyből lerakódó tufajellegű vulkáni termék az ignimbrit. Nagyobb ignimbritár kialakulását szakember még nem látta, de a történelmi időkben lejátszódott olyan kitörés, amely ignimbritet szolgáltatott. Ez 1912-ben esett meg Alaszkában; a Katmai vulkán, és a vele összeköttetésben álló hasadékrendszer részvételével. A vidék szerencsére igen gyéren lakott, ezért tömegkatasztrófa nem történt, de az összegyűjthető információ is elég kevés volt a kitörés lefolyásáról. Tény, hogy a hegytől 56 km-re még mindig 2 m vastag vulkáni hamu hullott, és három igen erős robbanás hangja is kb. 1200 km távolságig elhallatszott. A Katmai 300 m-rel alacsonyabb lett, a csúcsa helyén azóta tó van. A közeli Ukak folyó völgyét pedig mintegy 30 m vastagságban ignimbrit borította be, amelynek össztérfogatát 10 köbkilométernyire becsülték.
Lávafolyások előfordulnak sűrű lávából is, ha a magma gázban nem túl gazdag. Vaskosabbak és rövidebbek a bazaltáraknál, felszínük pedig sem pahoehoe, sem aa, hanem törmelékes, de nem olyan jellemzők a szúró-vágó felületek, inkább sokszögű, tompább idomok.
Ha egy vulkán felváltva szolgáltat lávát és lazább törmeléket, akkor ezek váltakozásából épül fel a rétegvulkán, amely egy kráter esetén szép, szabályos kúp alakú. Erős robbanások, hegyomlás, besüllyedés azonban deformálhatják.
Ha a láva szélsőségesen sűrű, inkább képlékeny, mint folyós, akkor a csatorna kijárata felett dagadozva felhalmozódik, és lávadómot alkot. Ez leginkább a dácitos vulkánokra jellemző. Ha utánpótlás érkezik alulról, a dóm növekszik, egyes részei instabillá válnak, letöredeznek, és hidegebb, vagy forró kőlavinát alkotva görögnek alá. Ha sok a lavinában az izzó alkotórész, akkor ilyen módon izzó felhő is kialakulhat belőle.
Megesik, hogy a kráterből kipréselődő láva még dómot sem képez, hanem a tubusból kinyomott fogkrémhez hasonlóan megőrzi a csatorna alakját, vulkáni tű lesz belőle. A Mt Pelée 1902-es kitörésének egyik szomorú nevezetessége St Pierre város megsemmisülése egy izzó felhőtől, a másik az ezt követően kialakult rekordméretű lávatű, amely 360 m magasságot ért el.
